Franczy

Árcsökkentések az Nvidiánál

A tajvani monitorkártyagyártó cégek legfrissebb jelentéseiből kiderül, hogy napjaink legnagyobb grafikuschipgyártója, az Nvidia november 1-én jelenti be termékeinek új árait, melyek természetesen alacsonyabbak lesznek a korábbi áraknál. A gyártók szerint egyébként novembertől a belépőszintű Nvidia chipek ára csökken a legnagyobb mértékben.

Az imént árcsökkentésekről tettem említést, azonban már rögtön itt az elején egy árnövekedésről kell beszélnünk, ugyanis az Nvidia Vanta grafikuschipek ára némileg emelkedni fog, mely a szakértők szerint annak köszönhető, hogy abban a piaci szegmensben, melyben a Vantát az Nvidia pozicionálja, a Vanta chipnek egyszerűen nincs konkurense, így nyugodtan emelhető az ára.

Eggyel magasabb teljesítménykategóriába lépve már korántsincs ilyen könnyű helyzetben az Nvidia, ugyanis a SiS315, a Trident Blade 3D, valamint az STM KYRO és KYRO II grafikuschipek, illetve az ezen chipekre épülő monitorkártyák az Nvidia különböző low-end termékeivel próbálnak meg versenyre kelni. A SiS, a Trident és az STM ráadásul olcsóbban kínálja termékeit, mint az Nvidia, aztán pedig még itt az ATI is, mely cég egy minden eddiginél agresszívabb árpolitika révén próbál egyre nagyobb piaci részesedéshez jutni. Mondhatnánk, hogy "a nemzetkezözi helyzet fokozódik", vagyis az Nvidiának lépnie kell, ha nem szeretne lekerülni a képzeletbeli trónról, ami azt jelenti, hogy november 1-től az M64, MX 200, MX 400 grafikuschipek ára egyaránt csökkeni fog.

A grafikuskártyagyártó cégek egyébként az utóbbi időkben rengeteget panaszkodtak az Nvidiának amiatt, hogy az óriáscég helytelenül mérte fel a belépőszintű grafikuschipek őszi felvásárlópiacát, ami ahhoz vezetett, hogy a kártyagyártók és közvetetten a számítástechnikai kereskedések nem jutottak elég Nvidia termékhez. Az M64, MX 200, MX 400 grafikuschipek immár két hónapja hiánycikkeknek számítanak a piacon, így az Nvidiának már csak azért is növelnie kell ezen chipek gyártási kapacitását, mert a monitorkártya gyártók tartós hiány esetén nagyon könnyen más grafikuschipek után nézhetnek.

Arról sajnos nem szólnak a híradások, hogy a középkategóriás, illetve high-end Nvidia grafikuschipek ára mennyit esik, ha esik egyáltalán a közeljövőben, pedig minden szempontból jó lenne, ha a különböző GeForce3-as kártyák ára emberi szintre süllyedne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • iXBT #13
    Mi van? Az faj, hogy nem birod megvenni a zsebpeznzedbol? Ez itt egy nvidia hir volt, ha nem tunt volna fel. Hogy jon ide a P4?
  • WGL #5
    geforce, radeon, kyro hivok...gyerunk...ma meg senki nem anyazott be a masiknak :)
    ...enis orulok hogy vegre beindult itt is a piaci verseny, talan leviszi a gef3 es az uj radeon arat
  • dewdew #4
    Az OEM-ek hianyoljak ezeket a termekeket. Itt nem arrol van szo, hogy a kedvenc szamitastechnikai uzleted polcan ott sorakozik 10-15 db MX400, hanem amikor az XY szamitogepgyarto ceg egy nagy vallalatnak elad mondjuk 10.000 szamitogepet, akkor kell nekik a sok-sok MX200, mert valamit bele kell rakni azokbaa gepekbe is, sot a Vanta is megfelelo, mert a recepcios kisasszony ugysem fog kvekharmazni.
  • pilóta #3
    Hát nem tudom milyen hiány van MX200-ból meg MX400-ból, mert bármelyik sarki számtech üzletben dunát lehet velük rekeszteni.
    Vantát meg ki a fene vesz?
  • rotator #2
    És akkor mennyi lesz majd egy GF3?
  • Zoi #1
    Na erre vartam! Vegre a konkurens ATi hatasara megindult az arhaboru, csak igy tovabb! :)
    Gondolom 1 het mulva meg az ATi fog csokkenteni.
    Nagy harc lesz itt a Radeon 8500 LE es a GF Ti200 kozott :D.
    A Kyro III-nak is mar nagyon itt volna az ideje.

    Zoi