Csabi

Az Anthrax megihlette a vírusírókat

A mai napig az Egyesült Államokban már több Anthrax baktériummal fertőzött embert vittek kórházba. A híradások gyakran számolnak be a veszélyes vírussal kapcsolatos fejleményekről, ezáltal az Anthrax nagyon ismertté vált az utóbbi napokban. Valószínűleg ezt akarta kihasználni az a vírusíró is, aki úgy gondolta, hogy a számítógépeket veszélyeztető programférgének az Antrax nevet adja.

A moszkvai Kaspersky Labs és a Symantec szerint az Antrax (esetleg Anthrax) néven felbukkanó féreg elektronikus levelek útján próbál meg terjedni az Interneten. Természetesen a károkozásért felelős program ebben az esetben is egy melléklet formájában érkezik az email mellett. Maga a levél spanyol vagy angol nyelven tartalmaz egy kis szöveget, amelyben az áll, hogy a mellékelt kép tájékoztat a lépfene vírus hatásairól. Természetesen erről szó sincs, hiszen a melléklet vagy egy Antraxinfo.vbs vagy Antraxjpg.vbs fájl, amelyekből azonnal kiderül, hogy Visual Basic szkriptekről van szó.

Az új féreg szerencsére nem tartozik a veszélyes kártevők közé. Az antivírus programokat fejlesztő cégek a legalacsonyabb veszélyességi kategóriába sorolták, aminek több oka is van. Az egyik, hogy az Antrax azzal a VBS Worm Generator programmal készült, amelyet már jól ismernek a vírusirtók, így megfelelően lehet ellene védekezni. A féreg írója azt szerette volna, hogy az Antrax az Outlook címjegyzékét felhasználva terjedjen el a Világhálón. Azonban a féreg szerencsére hibásan készült el, így nem tudja elküldeni magát a címjegyzékben szereplő címekre. Mindezek alapján elmondható, hogy biztosan nem fog akkora károkat okozni, mint például az év elején felfedezett Anna Kournikova vírus, amely szintén a VBS Worm Generatorral készült.

Annak ellenére, hogy az Antrax elterjedése nem valószínű, mégis érdemes óvatosnak lenni, ugyanis ha valaki kap egy fertőzött emailt, és kíváncsiságból megnyitja a mellékletet, akkor a féreg azonnal átírja a rendszerfájlokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)