JohnnyCage

A Dell a küszködő PC piacon is eredményes

Miközben a PC piac döntő része egyre inkább válságba kerül, a gyártók pedig valamiféle kiutat keresnek a mélypontból, a piacvezető számítógépgyártó Dell Computer továbbra is növelni tudja piaci részesedését.

A Gartner Dataquest piackutató cég napokban kiadott közleménye szerint az idei harmadik negyedévben 12 százalékkal kevesebb számítógép talált gazdára, mint egy évvel korábban. A Gartner előzetes eredményei szerint a tavalyi harmadik negyedév 34,6 milliójához képest az idei év azonos időszakában mindössze 30,6 millió számítógép került eladásra.

Az amerikai eladások még ennél is nagyobb, 18,7 százalékos mértékben estek vissza, miután az eladott PC-k számra 13,4 millió darabról 10,9 millióra csökkent. "Az idei év harmadik negyedévében a PC piac továbbra is a túltelítettségtől szenved. Az Egyesült Államok gazdasági visszaesése emellett világszerte szintén komoly nyomott hagyott az eladásokban" - mondta Charles Smulders, a Gartner egyik elemzője egy nyilatkozatában.

A Dell Computer azonban mind amerikai, mind világviszonylatban komoly növekedést ért el piaci részesedésében. A piacvezető társaság jelenleg a világ PC szállításainak 13,8 százalékáért felelős, az Egyesült Államokban pedig 25 százalékos részesedésével a második legnagyobb gyártó eredményét is megduplázta. A Dell kivételével az összes nagy számítógépgyártó eladása visszaesett az USA-ban és világszerte egyaránt.

A vezető PC gyártók eredménye:

Forrás: Gartner Dataquest

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!