Franczy

Újdonság a legfrissebb Intel roadmapen: Pentium 4-P

Az elmúlt napokban a processzorok piacán rendkívüli módon felpezsdült az élet, hiszen az Advanced Micro Devices kedden jelentette be legújabb processzorcsaládját, az AMD Athlon XP-t, az Inteltől pedig szinte naponta szivárognak ki újabb információk, illetve ütemtervek.

A legfrissebb Intel roadmapen feltűnt egy új kategória, mégpedig a kisméretű, kompakt számítógépekbe szánt Intel chipek kategóriája. Néhány piaci elemző már évek óta hangoztatja ezen kompakt PC-k piaci térnyerését, erre azonban eddig még nem került sor, de elképzelhető, hogy az Intel új processzorai változtatni tudnak majd ezen a helyzeten. Az Intel által ebbe a piaci szegmensbe szánt processzorok "P" betűjelzést kapnak, és a kompakt PC-k kategóriájában is lesznek majd különböző, belépőszintű, középkategóriás, valamint high-end Intel processzorok.

A 0,13 mikronos gyártási technológiával készülő, Northwood magos Pentium 4-P processzorokról egyelőre még nem túl sokat lehet tudni, annyi azonban már bizonyos, hogy 512 KB másodszintű gyorsítótárral és 400 MHz-es rendszerbusz frekvenciával rendelkeznek majd, és jövő év január legelején látnak majd napvilágot. Az 1,6, 1,8, 2,0 GHz-es frekvenciájú Pentium 4-P processzorok ára debütáláskor rendre 225, 289, 476 dollár lesz, de a január 27-i árcsökkentések után az 1,6 GHz-es modell már csak 189 dollárba kerül majd. Ugyancsak a jövő év első negyedévében esedékes az 1,33 GHz-es Pentium III-P processzorok megjelenése, melyek a 0,13 mikronos csíkszélességű Tualatin magra épülnek, 128 KB L2 cache memóriával, 133 MHz-es FSB-vel, valamint 30 W-os fogyasztással rendelkeznek. Az 1,33 GHz-es Pentium III-P chipek ára 257 dollár lesz.

Az Intel normál asztali számítógépekbe szánt jövőbeli processzorait illetően említést kell tennünk a jövő év elején debütáló Tualatin magos 1,2, illetve 1,3 GHz-es frekvenciájú Celeron processzorokról, valamint a még a régebbi, 0,18 mikronos gyártási technológiával készülő 1,0 és 1,1 GHz-es Celeron chipekről.

A jövő év második negyedévében debütál a 0,13 mikronos csíkszélességű Northwood magra épülő 1,8, 2,0 és 2,2 GHz-es Pentium 4 processzor, valamint az 1,4 GHz-es frekvenciájú Tualatin magos Pentium III chip. Ugyancsak ebben az időszakban várható a Tualatin magos 1,4 GHz-es Celeron processzor debütálása is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TheZsenyka #11
    Pentium 4-P(usztulat)
  • fotel #10
    Word-Soft, Virusmaster mindketten tévedtek
    AMD effektíve 200/266-os FSB-t ahsznál (DDR) Intel P4-e meg 400Mhz-t (majd 533) Szóval Virusmaster az intelnek van 8Mb-os L2 Chach-es procija is egyébként, csak te a zsebpénzedből nem tudod megvenni ;))

    AMD Athlon 700meg ma már nem a csúcs, látom a Cpas Lockot sem kezeli normálisan.
    Ramot meg annyit veszel amígn em vérzik az orrod ilyen árak mellett ;)

    Egyébként a palomino már kijött a K8 meg még nemigen fog egy ideig...

    VAgy legyél tájékozott, vagy dögölj meg:)
  • TheZsenyka #3
    Pnetium 4-P? Ez már az új EDO RAM támogatott P4 chipset?
  • dewdew #1
    Nem arrol volt szo, hogy ev vegere leallitja a PIII gyartasat?