SG.hu·

Megkezdték az ATI RADEON 8500 forgalmazását

Az elmúlt napokban-hetekben a grafikuskártyák piacán a konkurens gyártók egymás után jelentették be újdonságaikat, azonban egy adott termék bejelentése és piaci megjelenése között általában eltelik egy bizonyos idő. Így van ez az ATI-nál is, hiszen a cég újdonságait, a RADEON 7000, RADEON 7200, RADEON 7500, RADEON 8500 típusú boardokat már jó ideje bejelentette a cég, azonban ezek a kártyák eddig leginkább csak a szerencsésebb tesztlaborokban tűntek fel.

A piacvezető ATI Technologies a tegnapi nap folyamán azonban végre bejelentette, hogy az általuk a világ legnagyobb teljesítményű és technológiailag legfejlettebb monitorkártyájának tartott ATI RADEON 8500 forgalmazását a napokban világszerte megkezdik, az újdonság ajánlott kiskereskedelmi ára pedig 299 dollár, vagyis ezzel egy csapásra véget is értek a RADEON 8500 árával kapcsolatos spekulációk, melyekből az elmúlt hetekben nem szenvedtünk hiányt. Az ATI képviselői a bejelentés kapcsán elmondták, hogy a RADEON 8500 körül az utóbbi időkben bizonyos változtatásokra került sor, mely változtatásoknak azonban a felhasználók minden bizonnyal örülnek majd.


"Tény, hogy a vadonatúj ATI RADEON 8500-as monitorkártyákat idén augusztus 14-én úgy harangoztuk be, hogy a kártyákra szerelt grafikuschipek frekvenciája 250 MHz lesz, a boardok ára pedig 399 dollár, azonban gondolom nem okozunk csalódást a felhasználóknak, ha az eredetileg tervezettnél olcsóbban kínáljuk újdonságunkat, melyen ráadásul gyorsabb lett a memória is. A napokban forgalomba kerülő ATI RADEON 8500-as monitorkártyák grafikuschipje ugyanis 275 MHz-en, memóriája pedig effektíve 550 MHz-es frekvencián üzemel, a kártyák ajánlott ára pedig 299 dollár, vagyis az ATI újfent túlteljesítette a felhasználók számára korábban tett ígéreteit. Ezenkívül arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a RADEON 8500-on kívül egyetlen olyan konkurens grafikuskártya sincs jelenleg a piacon, melyet kifejezetten a Microsoft újgenerációs operációs rendszerére, a Windows XP-re optimalizáltak volna. Úgy gondolom, hogy a RADEON 8500-as monitorkártyák új kategóriát teremtenek a nagyteljesítményű grafikus megoldások piacán" - nyilatkozta Toshi Okumura, az ATI Technologies termékmenedzsere.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© ixyon2001. 10. 12.. 18:55||#29
ht aszem az nvidia ebben kérdésben nem igazán mondható elfogulatlannak...
© MuERTe2001. 10. 12.. 01:37||#28
Az nvidia válasza 😊))))

http://www.nvidia.com/view.asp?IO=analyzer
© ixyon2001. 10. 11.. 22:59||#27
hát csak azért kell rá ventillátor, mert a világ legnagyobb mikroprocesszora van rajta... 60 milió tranzisztorral. ennél jelen pillanatban nincs nagyobb.
© item2001. 10. 11.. 21:27||#24
Hehe... Az ATI A KIRÁLY ... NEKEM EGY ATI RADEON VIVO 64MB DDR van a gépembe.. és Jól dolgozik.. GAME alatt adja amit elvárok tőle az FPS csak egy dolog nem minden ! + a képminősége jobb a konkurencia kártyáinál... mi kell még !?
© ixyon2001. 10. 11.. 21:22||#23
én sem veszek sosem már nvidia kártyát, mert megölték a világ legjobb gaming 3Ds apiját!
qurva annyujat.
és az nvidia nem fogja bekebelezni az atit, mert az 1 dolog, hogy az nvidia évi forgalma minössze negyedakkor,a mint az atinak, a tőzsdei értéke kb. 6* kisebb.
© nyunyu2001. 10. 11.. 20:08||#22
Na, ezt megneznem 😉

Esetleg forditva...
© l3alF1aKe2001. 10. 11.. 19:21||#18
én mint megrögzött voodoo fun, videok. csere előtt állok, és felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy nem veszek nvidia kártyát -)
Asszem mindenki tudja miért...és hogy miért teszi ezt sok hozzám hasonló (voodoo fun) emberke is.
8500 at nekem-)
© ixyon2001. 10. 11.. 19:04||#17
és ezt honnan veszed?
a radeonhoz 1 gét múlva jön XP driver... addig nyílván nem nagyon hasonlígatják a kettőt...
© MuERTe2001. 10. 11.. 13:38||#9
Mingyá jön egy nvidiafan (fun?😊 és bejelenti, hogy az uj detonátorxp-vel a gf3 5fps-el többet nyom ki magából mint a radeon 8500 😊))
© Lez2001. 10. 11.. 12:00||#6
Francba a nyomorék DVI-vel. Azér' minek fizessek?
3 szor cserélek gépet videokártyástól mire egyszer monitort. Szóval LCD-m nem lesz egyhamar se más DVI-s monitorom.
Tv-OUT az jöhet, de ami leginkább érdekelne: Mennyibe fog kerülni az All-in-Wonder-es verzió?
Mert videóeditálásban kétség kívül veri az ATi az nVidiát.