JohnnyCage

Érzékenyen érintik az Intelt a P4 árcsökkentések

[EBNews] Az Intel augusztus végén ismét drasztikus mértékben lecsökkentette Pentium 4-es processzorainak árát, hogy az új chipek általánosan elterjedtté válhassanak. Mindez azonban kihatott a cég várható harmadik negyedéves eredményeire.

Az idei harmadik negyedévben, amely szeptember 29-ével ér véget, az Intel várhatóan meglehetősen szerény eredményeket fog elérni. A társaság vezetői elmondták, hogy bár a cég harmadik negyedéves bevétele minden bizonnyal az előre kalkulált 6,2-6,8 milliárd dolláros határok között fog alakulni, a tényleges eredmény közel lesz a 6,2 milliárdos minimum szinthez. A társaság a második negyedévben 6,3 milliárd dollár bevételt ért el.

"Az Intel mikroprocesszor üzletága ezidáig követi a jelen időszakra jellemző vonásokat, emellett a flash és kommunikációs részleg is a várakozásoknak megfelelően (rosszul) alakul" - állt a társaság közelményében. Andy Bryant, az Intel pénzügyi vezetője elmondta, hogy a jelentős, 45-50 százalékos augusztus végi Pentium 4 árcsökkentés csak mérsékelt eredmények elérését teszi lehetővé amellett, hogy az eladott processzor darabszám várhatóan növekedni fog. A vezető azonban azt is elmondta, hogy az "alkalmazottak körében tervezett 5000-es létszámcsökkentés kiemelkedően jó alakulása, amely többsége önkéntes nyugdíjba vonulás, illetve lemorzsolódás" elősegíti a cég költségeinek alacsonyan tartását.

Bryant elmondta, hogy az Intel az éven ezidáig nem csak a Pentium 4 tervezett árcsökkentéseit hajtotta végre, hanem emellett az előállítási költségeket is sikerült a terveknek megfelelően mérsékelni. A pénzügyi vezető tagadta, hogy a Socket 478 foglalatba illeszkedő, új Pentium 4 változatokból bármilyen hiány is lenne, mint ahogy azt egyes hírcsatornák közölték. "Az új modellek kis gyártási darabszáma a megszokott, növekvő tömegtermelési mennyiséget követi" - mondta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #10
    "inkább nézzétek meg ezt, CompuGroup árlistáról van :

    AMD PALOMINO -1.2GHZ 266FSB SOCKET A (kis hutésigény) 61.000.-Ft
    Intel P-4 1.5 Ghz 478pin Northwood 34 230.- / 42 788.-"

    Hehhe a legjobb az egészben hogy AMD Palomino még ki sem jött. Októberben jön és 1.4-en fog debütállni.. hogy miért keverik a cégek az AMD MP-vel nem tudom...
  • ixyon #3
    ghighighighi
  • skorpio7 #2
    Támogatom az elképzelést , de adhatunk nekik pár üzleti tanácsot is .
    Esetleg forgalmazhatnának AMD procikat is , mert akkor kiszakíthatnának egy jó kis szeletet a konkurens "tortájából" is.Azzal a propaganda gépezettel , amivel rendelkezik ( és rávesz minden laikust , lámát , hogy P4-et vegyenek , vagyisű Drágán , Lassabbat ) , tuti felfuttatná a processzor eládásokat . :)))