SG.hu·
A CXMT megelőzte a Tencetet, és Kína legértékesebb vállalatává vált

A memóriagyártó CXMT 17 nappal a tőzsdei bevezetése után megelőzte a Tencentet, és Kína legértékesebb vállalatává vált. A DRAM-gyártó csütörtökön 524 milliárd dolláros piaci értékkel zárt, szemben a Tencent 511 milliárd dolláros értékével.
A ChangXin Memory Technologies (CXMT) mára a világ legértékesebb kínai vállalatává vált, miután csütörtökön megelőzte a Tencentet. A CXMT piaci kapitalizációja 524 milliárd dollárra nőtt, míg az internetes óriás Tencenté 511 milliárd dollárra csökkent. A CXMT saját részvényei aznap 1,2 százalékkal estek, a sorrend megfordulása ugyanis azért következett be, mert a Tencent részvényei még nagyobb mértékben zuhantak, miután a vállalat második negyedéves eredményeinek közzétételekor arról számolt be, hogy 176 százalékkal növelte az MI-infrastruktúrára fordított tőkekiadásait. A CXMT ezzel kevesebb mint három héttel azután szerezte meg az első helyet, hogy sanghaji tőzsdei bevezetésének első napján 466 százalékkal megugrott az árfolyama. A Tencent maga is a CXMT ügyfele, miután júniusban 3 milliárd dollár értékű megállapodást kötött a memóriagyártóval szerverekhez használt DRAM-ok szállításáról.
A Tencent szerdán 204,8 milliárd jüan, azaz 30,3 milliárd dollár második negyedéves bevételről számolt be, ami éves összevetésben 11 százalékos növekedést jelent. Eközben a tőkekiadások 176 százalékkal, 52,8 milliárd jüanra emelkedtek, mivel a vállalat számítási kapacitást vásárolt MI-modelljei és MI-ügynökei számára. A szabad cash flow 13,8 milliárd jüanos negatív értéket vett fel. A Tencent amerikai tőzsdén jegyzett részvényei az eredménybeszámoló után 5,34 százalékkal estek, és ezzel tovább mélyítették az idén már 26 százalékos visszaesést, annak ellenére, hogy a kínai belföldi játékbevételek 17 százalékkal, a marketing- és hirdetési szolgáltatásokból származó bevételek pedig 22 százalékkal nőttek.
Ennek a kiadásoknak egy része éppen ahhoz a vállalathoz kerül, amely most megelőzte a Tencetet. A júniusi Tencent-megállapodás mellett a CXMT júliusban egy több mint 7 milliárd dollár értékű, ötéves szerződést is kötött a ByteDance-szel szerverekhez használt DRAM-ok szállítására. A szervertermékek részesedése a CXMT bevételéből a 2024-es 8,4 százalékról 2025-re 26,5 százalékra emelkedett. A befektetők tehát büntetik az MI-hardver vásárlóját, miközben jutalmazzák a beszállítóját, részben ugyanazon megrendelések miatt.
A CXMT 2025-ben a globális DRAM-piac 7,67 százalékát birtokolta a vállalat tőzsdei bevezetési tájékoztatójában szereplő értékesítési adatok szerint. A most 524 milliárd dolláros piaci kapitalizációja nagyjából a Micron 1 billió dolláros értékének fele, illetve az SK hynix mintegy 880 milliárd dolláros értékének 60 százaléka. A vállalat egy hatodik óriásüzem, úgynevezett mega-fab felépítésével, valamint azzal a céllal tervezi megszüntetni a termelési lemaradást, hogy 2030-ra 30 százalékos részesedést szerezzen a DRAM-piacon. Ehhez azonban továbbra sem rendelkezik azokkal az EUV-litográfiai berendezésekkel, amelyeket versenytársai használnak.
A CXMT az első negyedévben 35,43 milliárd jüan, azaz 5,2 milliárd dollár üzemi nyereséget ért el, szemben az egy évvel korábbi 2,83 milliárd jüanos veszteséggel. A vállalat profitját a DRAM-árak emelkedése hajtotta, amelyek a jelenleg is tartó memóriahiány közepette folyamatosan drágultak. A CXMT a szárazföldi Kína tőzsdéinek 35 éves történetében az első félvezetőipari vállalat lett, amelynek értéke meghaladta a teljes kínai részvénypiac legnagyobb vállalatáét, amikor július 27-én tőzsdére lépett. A kibocsátással 8,6 milliárd dollárt vont be, miközben a kisbefektetőknek szánt részvénycsomagra 212-szeres túljegyzés érkezett. Az elemzők ugyanakkor továbbra is erősen megosztottak abban, hogy a CXMT képes lesz-e tartósan megtartani ezt a helyezést. A Nomura 116 jüanos célárfolyama további emelkedési lehetőséget jelez, miközben a Morningstar 14,90 jüanos valós értékbecslése alapján a részvény jelenlegi árfolyama több mint háromszorosa annak, amennyit a cég szerint valójában ér.