Franczy

Az Intel nagyot durrant a jövő héten?

[CNet] A világ legnagyobb chipgyártó cégeként nyilvántartott Intel a PC-s piac válságának közepén a jövő héten New Yorkban megrendezésre kerülő TechX számítástechnikai szakkiállítást szeretné felhasználni arra, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse legújabb termékeit.

Michael Splinter, az Intel alelnöke a napokban azt nyilatkozta, hogy a korábban PC Expo nevet viselő TechX kiállításon az Intel számos olyan technológiai újításról fogja majd lerántani a leplet, melyekkel az előttünk álló hónapokban napvilágot látó új processzorok esetében is találkozhatunk majd. Magyarul ez azt jelenti, hogy az Intel a TechX kiállításon a jelenleg kapható processzorai mellett már a következő generációs chipjeinek is megpróbál minél nagyobb reklámkampányt csinálni.


Michael Splinter
Splinter elmondta, hogy ő a TechX-en szerda reggel tart majd egy komolyabb előadást, melyben megpróbálja kihangsúlyozni, hogy a jelenleg kapható csúcskategóriás Intel processzorok milyen óriási számítási teljesítményt nyújtanak, és ezzel párhuzamosan az áruk is rendkívül kedvező. Splinter a cég első 64 bites processzorát, az Intel Itaniumot is megpróbálja majd népszerűsíteni, vagyis felvázolja a chipben rejlő lehetőségeket, és elmondja majd, hogy miért is érdemes az újgenerációs szervereket ilyen processzorok köré építeni. A várakozások szerint Splinter szerdai előadásában beszámol majd az újgenerációs Pentium III-as processzorokról, vagyis a Tualatinokról, és elképzelhető, hogy a júliusban forgalomba kerülő új Pentium 4-es processzorokból is bemutat majd egy-két darabot.

A szakértők érdekesnek találják, hogy az Intel a számítógépes iparban már hosszabb ideje tapasztalható gazdasági hullámvölgy ellenére is folyamatosan új processzorok garmadájával lepi meg a piacot. Az Intel ezt azzal indokolja, hogy a gazdasági nehézségek még nem jelentik azt, hogy a cégnek időnként ne kellene új termékekkel előállnia. Az Intel azon az állásponton van, hogy a gazdasági hullámvölgynek igazából úgy vethetnek minél gyorsabban véget, ha a fejlesztések folyamatosan gőzerővel folynak. Az Intel egyébként már csak azért sem ülhet a babérjain, mert mind az asztali számítógépekbe, mind a hordozható számítógépekbe szánt processzorok piacán egyre komolyabb konkurenciát jelentenek a különböző AMD processzorok, sőt a mobil szegmensben még az új Transmeta chipekkel is fel kell majd vennie a harcot az Intelnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Andor PaPa #22
    BX rulez. Emlékezzünk tisztelettel a BX-re. Szerintem az i815EP is elég jó chipset.

    És mindenki fikázza a VIA-s chipseteket. Intelhez tényleg szar a VIA, de az AMD-hez nagyon királyok a VIA chipsetek. Csak sok olyan ember van, aki még nem látott AMD-s VIA chipsetet műxeni, és üresben jártatja a pofáját. Most nem rád célzok Cat.
  • Andor PaPa #19
    Ja. És a mostani AMD-k tényleg versenyképesek. A fagyásokat pedig kis %-ban okozzák a procik. Nagyon jelentőssége van ilyenkor az alaplapnak, a chipsetnek és a konfiguráció összeségének.
  • KaanGr #15
    a windows meg Linux hireknél is ugyanez van :)
  • Piquet #13
    Furcsa, hogy minden AMD vagy INTEL hír fórumában kisebb háború, AMD vs INTEL hitvita bontakozik ki. Szerintem ez már marhára unalmas, akit érdekel, menjen vele a gumiszobába.
  • Andor PaPa #9
    Hé cigány! Ha én is jó leszek, akkor én is megérdemlek egy Athlont? Na, lécci, lécci, lécci, lécci!
  • Coine #8
    ok, nincs semmi baj, minden rendbe van, nyugi ! :))
  • Andor PaPa #5
    Bocs, elírás. Ismétlés: Coine, Coine, Coine (díszítő sor, designed by Andor PaPa SOFTWARE)
    Szóval bocs.
  • Coine #4
    Hát nemtom neked mi bajod volt a BX-el, biztos valami jó Acorpos vagy ehhez hasonló boardot vettél, te bajod...

    Andor PaPa : ok, és a nevem coine....
  • Andor PaPa #3
    Karillanak igaza van. De most ünnepélyesen kijelentem, hogy nem fogok intel sux-ozni, és nem bocsájtkozom vitába coin-nal sem. Éljen az Intel, éljen az AMD, éljen a VIA, és szeressük egymást testvéreim!