SG.hu
Csehország mindent bevet, hogy náluk legyen az EU egyik MI-gyára

Csehország egy EU által támogatott MI gigagyárra pályázik, hogy növelje technológiai szuverenitását és felvegye a versenyt a globális vezetőkkel.
Az MI-gyár olyan hatalmas számítóközpontokat jelent, amelyek célja Európa mesterségesintelligencia-képességeinek növelése és a globális vezetőkhöz, például az Egyesült Államokhoz való felzárkózás. Jan Kavalírek, a kormány MI-megbízottja a Cseh Hírügynökségnek elmondta, hogy a kormány előrehaladott tárgyalásokat folytat egy magánbefektetővel, és már azonosította egy ilyen létesítmény lehetséges helyszíneit.
"Naponta foglalkozunk ezzel. Nagyon jól alakul. Még mindig nem akarom 100 százalékosan kijelenteni, hogy be fogjuk nyújtani a pályázatot, de nagyon közel vagyunk hozzá" - jelentette ki Kavalírek, utalva a jelentős uniós támogatásra. Az EU mintegy 20 milliárd eurót különített el ezekre a mesterséges intelligencia kontinens kezdeményezésekre, amelynek jelentős része magánbefektetésekből várható. Németország és Dánia is kifejezte érdeklődését a számítóközpont iránt - mondta Kavalírek.
Egy sikeres pályázat Csehországot az európai mesterséges intelligencia-infrastruktúra élvonalába helyezné, és hatalmas számítási teljesítményt biztosítana a kutatás és fejlesztés számára az egész kontinensen. Lukáš Benzl, a cseh Mesterséges Intelligencia Szövetség igazgatója hangsúlyozta, hogy egy ilyen gigagyár "a mesterséges intelligencia gazdaság motorjaként" szolgálna, amely egész Európában hasznára válna a közigazgatásnak, az egészségügynek és a pénzügyi szolgáltatásoknak.