SG.hu
Az OpenAI lemond arról a tervéről, hogy profitorientált céggé váljon

Sam Altman vezérigazgató bejelentette, hogy "egy agyat akarunk építeni a világ számára, és szuperegyszerűvé akarjuk tenni az emberek számára, hogy arra használhassák, amire csak akarják”.
Bret Taylor, az OpenAI elnöke közölte, hogy a vállalat lemond arról a törekvéséről, hogy nonprofitból nyereségtermelő vállalkozássá váljon, miután „meghallgatta a civil vezetőket és konstruktív párbeszédet folytatott a delaware-i és a kaliforniai főügyészi hivatalokkal”. Ez a két hivatal felügyeli az OpenAI nonprofit státuszát, és megakadályozhatták volna a tervezett átalakítást, ami ellen Elon Musk, a Meta és mások nyilvánosan tiltakoztak.
Most az OpenAI nonprofit igazgatótanácsa - az, amelyik rövid időre kirúgta Sam Altman vezérigazgatót - továbbra is felügyeli a kereskedelmi leányvállalatot, amelyet az Anthropichoz és az xAI-hoz hasonlóan egy for-profit vállalkozásból közhasznú társasággá (PBC) alakítanak át. Korábban az OpenAI kereskedelmi egységének befektetői a pénzük 100-szorosát kereshették meg, mielőtt a fennmaradó nyereség visszaáramlott volna a nonprofit szervezethez.
Az OpenAI szóvivője, Steve Sharpe elmondta, hogy az új PBC leányvállalattal , hogy a befektetők és az alkalmazottak rendes részvények tulajdonosaivá válnak, amelyek értéknövekedése nem lesz korlátozva. A cél szerinte az, hogy az OpenAI a jövőben könnyebben tudjon több pénzt bevonni. A vállalat által a legutóbbi két finanszírozási körben összegyűjtött több milliárd dollárt attól tették függővé, hogy sikeresen megszüntetik-e a befektetői hozamra vonatkozó korlátot.
A terv most az, hogy az OpenAI irányító nonprofit társaság kap egy még meghatározásra váró részesedést a PBC leányvállalatában, amely Sharp szerint növekedni fog, ahogyan annak értéke növekszik. Elmondása szerint a nonprofit igazgatótanács fogja kinevezni a PBC igazgatótanácsát, de végső soron továbbra is ő fogja irányítani a vállalatot. Sharp szerint továbbra sincs tervben, hogy Sam Altman vezérigazgató - aki furcsa módon soha nem rendelkezett közvetlen részesedéssel az OpenAI-ban - részesedést kapjon a vállalatban.
Az OpenAI alkalmazottainak szóló feljegyzésében Altman azt írta, hogy a régi leányvállalati struktúrának, amely korlátozta a hozamokat, „akkor volt értelme, amikor úgy tűnt, hogy egyetlen domináns AGI erőfeszítés lesz, de ez a sok nagyszerű AGI vállalat világában már értelmetlen”. Szerinte az OpenAI-nak „több százmilliárd dollárra lesz szüksége, vagy végül akár trillió dollárra is” ahhoz, hogy szolgáltatásait „az egész emberiség számára elérhetővé tegye”.
A kaliforniai ügyészség sajtóosztálya azt közölte, hogy "a kaliforniai igazságügyi minisztérium vizsgálja az új javasolt tervet. Ez továbbra is folyamatban lévő ügy - és folyamatos tárgyalásokat folytatunk az OpenAI-val”.