SG.hu
Leállt, majd ismét elérhető a TikTok az Egyesült Államokban

A TikTok videós alkalmazás már betiltásának vasárnapi hatályba lépése előtt, szombaton késő este megszüntette működését az Egyesült Államokban, elérhetetlenné vált a 170 millió amerikai felhasználója számára és eltűnt az Apple és a Google alkalmazástelepítő szolgáltatásaiból is.
Szombaton késő este a felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kaptak, amely szerint a TikTok szolgáltatásai „ideiglenesen nem elérhetőek”. „Azon dolgozunk, hogy szolgáltatásunkat a lehető leghamarabb helyreállítsuk az Egyesült Államokban” – folytatódott az üzenet. A közösségi alkalmazás amerikai cégének értékesítéséről egy tavaly tavasszal kétpárti támogatással elfogadott törvény rendelkezik. Ennek oka, hogy a politikusok szerint a kínai kormány hozzáférhet az amerikaiak adataihoz, és a platformot a közvélemény befolyásolására használhatja.
A jogszabály 270 napot adott a kínai tulajdonosnak, a ByteDance-nek arra, hogy értékesítse az alkalmazást az Egyesült Államokban működtető érdekeltségét. A határidő lejárta után a törvény értelmében a TikTokot el kell távolítani az amerikai Apple és Google alkalmazásboltokból, és fel kell adni a hozzáférést a működéshez szükséges technikai infrastruktúrához is. A törvény magas, felhasználónként 5000 dolláros büntetést ír elő azokra az amerikai szolgáltatókra, amelyek a határidő lejárta után továbbra is kínálják a TikTokot.
Joe Biden leköszönő amerikai elnök kormánya bejelentette, hogy a következő adminisztrációra bízza a törvény végrehajtását. A TikTok azonban pénteken közvetlen biztosítékokat követelt a kormánytól és közölte, hogy ennek hiányában vasárnap leállítják a szolgáltatást az Egyesült Államokban. A megválasztott elnök, Donald Trump korábban egy interjúban jelezte, hogy „valószínűleg” 90 napos haladékot ad a TikToknak a tilalom alól, miután hétfőn hivatalba lép. A leendő elnök a Truth Social közösségi platformján azt is szorgalmazta, hogy a kínai ByteDance cég által üzemeltetett szolgáltatás a jövőben 50 százalékban amerikai tulajdonban legyen.
"„Arra kérem a vállalatokat, ne hagyják sötétben a TikTokot! Elnöki rendeletet fogok kiadni, meghosszabbítva az időt a törvényben szabott tilalmak hatályba lépéséig, egyezségre jutva a nemzetbiztonságunk védelme érdekében. A rendelet egyben megerősíti, hogy egyetlen olyan cég sem lesz felelősségre vonható, amely segített elejét venni annak, hogy a TikTok elsötétüljön a rendeletem előtt” – írta a republikánus politikus a Truth Socialon. Az amerikaiak megérdemlik, hogy láthassák a beiktatást - mondta, hozzátéve, ahogy más eseményeket és beszélgetéseket is. "Szeretném, ha az Egyesült Államoknak 50 százalékos tulajdonrésze lenne a közös vállalkozásban. Ezzel megmenthetjük a TikTokot, jó kezekben és működésben tartva. Amerikai jóváhagyás nélkül nincs TikTok. Jóváhagyásunkkal értéke több száz, talán ezermilliárd dollár is lehet” – mondta Donald Trump.
A TikTok ennek hatására visszaállította a szolgáltatást és megköszönte Donald Trump bejelentését. A cég örömét fejezte ki, amiért Trump "megadta a szükséges tisztánlátást és biztosítékokat a szolgáltatóknak, hogy nem kell bírságokra számítaniuk, amikor több mint 170 millió amerikainak teszik lehetővé a TikTok elérését, több mint 7 millió kisvállalkozásnak pedig a virágzást”. Felhasználók nem sokkal korábban jelezték, hogy a TikTok honlapja ugyan elérhető, de a jóval népszerűbb alkalmazás még nem.