Mikeyy

Az Echelon még várhat..

Az Európa Parlament tagjai visszamondták Egyesült Államokbeli látogatásukat, amit az Echelon kémrendszerrel kapcsolatos információk szerzéséért tettek volna. Miután számos előre megbeszélt találkozó az amerikai nemzeti biztonsági hatóságokkal végül nem jött össze, úgy érezték hogy semmibe veszik őket.

A delegációnak előre megbeszélt találkozói voltak a Nemzetbiztonsági Hivatal és a CIA embereivel annak érdekében, hogy többet tudjanak meg az Echelon megfigyelési rendszer küldetéséről, amit az USA működtet számos más ország társaságában, és tényleges létezését hivatalosan nem is erősítették meg. Számos újság azonban úgy gondolja, hogy ezt a rendszert nem csak nemzetbiztonsági célokra használják, hanem az amerikai magánipari cégek ipari kémkedésre is alkalmazzák, hogy előnyt szerezhessenek nemzetközi versenytársaikkal szemben.

A jelentések szerint az Echelon képes átvizsgálni a világszerte folytatott elektronikus levelezéseket, és más online kommunikációt. Carlos Coelho - a parlamenti delegáció vezetője - elmondása szerint néhány jel arra mutat, hogy a hatalmas ipari illetve kisebb privát cégek után műholdon keresztül és "más módokon" kémkednek. Elismeri hogy a megfigyelési rendszerek nagyon fontosak, hiszen védelmet jelentenek a terrorizmus, és különböző bűncselekmények ellen, de "egyre több olyan dolognak vagyunk tudatában, amelyek azt sejtetik, hogy az Echelon-t nem csak törvényes célokra használják" - mondta.

Azonban több hónapnyi munka után sincs megcáfolhatatlan bizonyítékuk, ami alátámasztaná ezeket a kijelentéseket. A CIA belső munkatársai azt nyilatkozták, hogy soha nem beszéltek meg találkozót a parlamenti delegációval, míg a Nemzetbiztonsági Hivatal megerősítette, hogy ők udvariasan visszautasították a delegációval történő találkozást. Michael Hayden - a Nemzetbiztonsági Hivatal igazgatója - 2000 áprilisában a parlamentnek tanúsította, hogy a hivatal csakis a kormány számára gyűjt információt - az amerikai társaságok számára nem - , és ezeket teljes mértékben titokban tartják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dikkma #1
    Hm, Echelon. Van egy ilyen játék, most jelent meg :s