SG.hu·

A közösségi oldalakon lévő fotókon keresnének gyanúsítottakat arcfelismerővel a német rendőrök

A közösségi oldalakon lévõ fotókon keres­nének gyanúsí­tottakat arcfelismerõvel a német rendõrök
Egy újságíró arcfelismerő szoftverrel talált rá Daniela Klette volt RAF-terroristára, akit le is tartóztattak. Most Nancy Faeser szövetségi belügyminiszter engedélyezni akarja a nyomozóknak, hogy az internetet átvizsgálják a gyanúsítottak fotói után.

A német Szövetségi Bűnügyi Hivatal (Bundeskriminalamt) és a rendőrség (Bundespolizei) felhatalmazást kapna arra, hogy arcfelismerő programmal keressenek gyanúsítottakat, összehasonlítva őket a közösségi oldalakon és az internet más pontjain található fotókkal. Nancy Faeser (SPD) belügyminiszter törvénytervezete egyrészt lehetővé tenné a hatóságok számára, hogy megállapítsák a gyanúsítottak tartózkodási helyét, másrészt lehetőséget kapnak arra is, hogy ismeretlen bűnözőket azonosítsanak. A hatóságok azt remélik, hogy az új jogosítványok használatával azonosíthatják például az "Iszlám Állam" terroristáit, akik kivégzési és kínzási videókon láthatók, és akik esetleg Európában bujkálnak. A jövőben a nyomozók az ilyen erőszakos videók képernyőfelvételeit egy szoftver segítségével össze tudják majd hasonlítani a közösségi hálózatokon készült felvételekkel, és így információkhoz juthatnak.

"Elengedhetetlen, hogy a rendőrhatóságok korszerű hatáskörökkel rendelkezzenek, hogy feladataikat korszerű módon el tudják látni" - áll a törvénytervezetben. Faeser belügyminiszter ennek érdekében több rendőrségi törvényt is módosítani akar. A büntetőeljárási törvénykönyvbe egy új 98e. paragrafust is be kívánnak illeszteni, amely lehetővé teszi "a biometrikus adatoknak az internet nyilvánosan hozzáférhető adataival való összehasonlítását". Mindazonáltal a vasútállomásokon lévő térfigyelő kamerák videófolyamán alapuló élő arcfelismerés például nem lesz megengedett.

A kezdeményezés egyben reakció egy 30 éve megoldatlan ügy, az ex-RAF-terrorista Daniela Klette február végi letartóztatására. Hónapokkal korábban egy újságíró arcfelismerő szoftver segítségével bukkant rá az interneten a róla készült fotókra. Klette álnéven bujkált, de az interneten lévő képeken egy berlini capoeira táncklubban volt látható. A média természetesen elővette a rendőrséget, hiszen ugyanígy már évekkel ezelőtt megtalálhatták volna Daniela Klette fényképeit az interneten. Azonban jogi akadályok álltak a nyomozók útjába: Németországban erősen vitatott a big data elemzési módszerek és a mesterséges intelligencia alkalmazása. Az ügyben illetékes alsó-szászországi állami bűnügyi hivatal arra hivatkozott, hogy a nyomozóknak nincs jogalapjuk ilyen eljárásra.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© ZenMillitia2024. 08. 15.. 00:48||#9
Par ev, es muslinca meretu 4K videot felvenni kepes dronok fognak repkedni szunyognak alcazva. Eddig lehetett sirni,hogy az utcakon kamera van. Mostmar otthon sem huncutkodhatsz egymagadban vagy parban, felmehet a netre. Es ott a deepfake is.
😊)) udv 2024+ -ban puszihelo
Utoljára szerkesztette: ZenMillitia, 2024.08.14. 22:49:48
© lammaer2024. 08. 14.. 12:01||#8
Mikor nem volt olyan hogy akinél a pénz van annál a hatalom?
Hogy lehet ezt nem "elfogadni"?
© lammaer2024. 08. 14.. 12:00||#7
Kínában ez már rég megvan, azt ennek ellenére egy rakás nyugatellenes fajankó odavan a kínai rendszerért...
© kvp2024. 08. 14.. 11:36||#6
Annyira lesz durva, amennyire az emberek hagyjak. Ha elfogadjak a toke alapu neo feudalis modellt (okori kifizejessel az oligarchiat), akkor az lesz. Ha tesznek ellene, akkor meg nem.
© duke2024. 08. 14.. 01:49||#5
Ez, es a totalis ENSZ megfigyeles eleg durva vilagot vetit elorre.
© CommieSlayer2024. 08. 13.. 20:54||#3
A szelektív jogalkalmazás soha nem ütközött nehézségekbe. A szervezett bűnözést pl minden országban kb 2 hét alatt fel lehetne számolni régi eszközökkel is ha lenne rá igény. Itt is könnyű megoldani, hogy csak bizonyos fajta bűnözőket keressen az automata rendszer, meg a találatokból is lehet szelektálni mindenféle mondvacsinált indokokkal.
Az ilyen állami megfigyelőrendszerek meg mindig több visszaéléshez vezetnek, mint amennyi jóra használják.
© gosub2024. 08. 13.. 15:41||#3
Hogy ne legyen rasszista a MI ezért tanítani kell némi öncenzúrára, nehogy felülreprezentálja az alulreprezentáltakat. Igazából őket figyelmen kívül kellene hagynia mert az homofób.
© lammaer2024. 08. 13.. 11:50||#2
" mert szinte biztosan aranytalanul fogja erinteni a bevandorlo hatteru nemeteket. "

Mire gondolsz pontosan?
© kvp2024. 08. 13.. 11:37||#1
Ezt ha be is vezetik, nagyon gyorsan le fogjak allitani, mert szinte biztosan aranytalanul fogja erinteni a bevandorlo hatteru nemeteket. Esetleg meg politikailag hasznos lehet ha korlatozzak a hasznalatat a szelsojobbos rendezvenyek resztvevoinek azonositasara.