SG.hu

A Samsung nem hagyta ki, hogy ne rúgjon bele az iPad-botrány után az Apple-be

Az Apple bocsánatot kért, de attól még a dél-koreai megacég leszögezi, hogy "Soha nem nyomnánk el a kreativitást".

Ha az Apple azt hitte, hogy elfelejtheti a múlt heti marketingkatasztrófát, akkor nagyot tévedett. Mint arról beszámoltunk, a cég az új iPad megjelenése kapcsán egy olyan reklámot készített, amelyben egy hidraulikus prés hangszereket, szobrokat, festékeket és egyéb eszközöket zúz össze, majd megszületik az új iPad Pro, mely mindezeket tartalmazza. Ezek után hatalmas gyűlöletcunami zúdult a cégre, merthogy a reklám úgy is értelmezhető, hogy a számítástechnikai fejlődés nevében eltiporja az emberi kreativitást. Bár az Apple marketingvezetője, Tor Myhren bocsánatot kért az elhibázott reklámért, a cég legnagyobb riválisa, a Samsung nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy saját reklámfilmjével gúnyolja ki az iPhone-gyártóját.

A dél-koreai cég egy rövid videót tett közzé a Twitteren - amely most már X-nek nevezi magát - az "UnCrush" hashtag kíséretében. A képen egy fiatal nő sétál bele az Apple-reklám által hátrahagyottnak tűnő roncsokba. Felvesz egy súlyosan sérült gitárt, amelynek húrjai hiányoznak és lyukak vannak rajta, ennek ellenére leül játszani, miközben egy Samsung táblagépről olvassa a kottát. "Soha nem törnénk össze a kreativitást" - áll a Samsung közösségi média posztjában. Lehet, hogy ez egy olcsó húzás, de az Apple-nek biztosan fájni fog.


Nem számít, hogy az Apple eredeti reklámjában látszólag minden tönkrement, hogy a gitár csodával határos módon nagyjából hangolva van, vagy hogy a Samsung Galaxy S9 Series készüléken nem az a zene szól, amit a nő játszik. Az Apple-t régóta kiválónak tartják marketingből, de ez egy jó lecke számukra, szórakoztató látni, ahogy a Samsung megpróbál gyenge pontot találni az Apple páncélján. A Samsung marketingosztálya korábban gyakorlatilag erre specializálódott, amivel a cég jogászai szerint "megőrjítette az Apple-t", de úgy tűnik, elfogyott az ihlet az iPhone-ok töltőjének elhagyása utáni hirdetések után. Az újabb próbálkozások, mint például egy böngészőalapú Galaxy tesztvezetés iPhone-tulajdonosoknak egyszerűen nem voltak olyan ütősek, mint a jellegzetes kijelzőbevágás, a notch kigúnyolása.


A Samsung pimasz reklámja persze nem változtat azon a tényen, hogy az Apple tőzsdei értéke lassan a 3 billió dollárhoz közelít.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bruce_Willis #13
    Az biztos hogy annyi dologba lehetne belekötni ennek a reklámnak a kapcsán.
    Érdekes, az nem jutott senkinek az eszébe, hogy megdicsérje az apple-t mert bezúzta a festékszórókat.
    Persze a művészetet el kel ismerni, de amit a procreate-el készítenek, az is igényel némi kreativitást.
    Szóval talál ebben mindenki valamit, ami szerinte pusztulásba viszi a bolygót. A samsung meglovagolta. Egészségére!
  • Bruce_Willis #12
    Biztos vannak egy páran akik nem akarnak beruházni még egy készülékre.
    Rosszul teszik. Én maradok a könyvnél.
    De lehet hogy napló volt a prés alatt. Na azt viszont megéri leváltani iPadre. Brutál jó Note applikációkat készítenek a fejlesztők.
  • M2 #11
    Ki az a tájékozatlan elvetemült, aki tableten olvas e-könyvet? Mikor ott van a milliónyi e-papír alapú reader!?
  • M2 #10
    Marketing. A szó amit keresel. Ott a kiváltott reakció a lényeg. Nincs szó sértődésről meg amiket belelátsz.
  • Bruce_Willis #9
    Én sem vagyok művész csak művészlélek, mivel alkotó munkát végzek és szeretem a művészetet.
    Így lehet gitározni tableten: link
    Jobbat nem találtam, de akárhogy nézem, soha nem lesz belőle ez: link 2
    Nem kell aggódni.
    Tény, hogy sok eszközt kiválthat egy tablet, de az azzal létrehozott végeredmény az még mindig egy géppel készített alkotás lesz.
    Soha nem lesz annyira népszerű egy Procreate rajz mint egy Leonardo festmény. Ha mégis, arról inkább tehet az internet világa, mint maga az eszköz. De az alkotás mégsem érhet fel hozzá, és a művészt sem fogja mindenki művésznek nevezni.
    Én például imádom a könyveket. Szeretem fogni a kezemben, érezni az illatát vagy ránézni a könyvespolcomra. Meg sem fordult még a fejemben hogy e-könyvért pénzt adjak. Egyrészt, nem éri meg, mert átlag csak egy ezrest spórolsz, és az iPad amúgy is szemrontó.
    És ha a könyveknél maradunk, maguk az írók és a kiadók is tehetnek az e-könyv elterjedéséről. Ők pedig széttárják a kezüket ha kérdőre vonod őket, mert csak a piaci igényeknek akarnak megfelelni.


    Utoljára szerkesztette: Bruce_Willis, 2024.05.17. 18:01:14
  • bajint #8
    Mint gitározó embert zavart amikor a gitár és a többi hangszer tört össze,lehet hogy sok szart össze lehet préselni egy tabletbe, de ami idő van egy hangszer elsajátításában ,az a valami szerintem. Bár nem vagyok művész de szerintem beléjük rúgott.
    Nekem az jött le hogy egy tablettel minden megoldható, minek a kreativitás mikor ott a MI.
  • tom_pika #7
    "a fogadó félben kiváltott reakció a lényeg"

    Szép új világunkban mindenki azt keresi, min lehet megsértődni, mi az, amibe akárcsak szemernyire is bele lehet magyarázni, hogy sérti az ÉN érzéseimet.
    Csodálom, hogy nincsenek még erre szakosodott ügyvédek, akik "engem ez sért" alapon képesek belekötni mindenbe, és kártérítési pénzeket kiperelni. De ami késuk, az nem múlik, jöhet még ez is.
  • tom_pika #6
    Szerinted rosszul csinálták meg. Szerintem meg nem. Nekem tetszett a reklám. Ha te ezt idióta apple fan-nak hívod, ám legyen, bár egy apple készülékem sincs. Dehát te csak így látod a világot.
  • M2 #5
    Ha előbb írod, hogy szellemileg kihívásokkal küszködsz, akkor nem sértjük meg a tablet barátodat!
  • Bruce_Willis #4
    Nyugodt vagyok.
    Ha értenétek, akkor nem magyaráznátok bele olyan dolgokat, amelyről egy tablet nem tehet.
    Utoljára szerkesztette: Bruce_Willis, 2024.05.17. 13:49:34