Franczy

Motorola iSketch

[CNet] A Motorola cég képviselői kedden bejelentették, hogy elkészültek a Motorola iSketch névre hallgató szoftver fejlesztési munkálataival, és piacra is dobták azt. Az iSketch szoftver segítségével a különböző kéziszámítógépeken, illetve PDA-kon (Personal Digital Assistant) a felhasználók kézírással írhatják majd meg feljegyzéseiket, vagy leveleiket, melyeket aztán vezeték nélküli megoldások segítségével elektronikus levélben bárkinek el is küldhetnek. Az iSketch ezenkívül képes a segítségével létrehozott szövegek tömörítésére, valamint titkosítására is.

A Motorola által fejlesztett szoftver egyetlen megkötése, hogy kizárólag Palm OS operációs rendszerrel ellátott kéziszámítógépeken képes működni, de ismerve a Palm OS elég nagy piaci részesedését, ez nem számít túl nagy megkötésnek, persze ez a nem Palm operációs rendszert használókat nem igazán vigasztalja. Szakértők szerint egyébként az iSketch azért jöhetett létre, mert a számítástechnikában egyre több cég fedezi fel a különböző vezeték nélküli kéziszámítógépekben rejlő lehetőségeket, így ezek a cégek vagy saját új hardverrel állnak elő, vagy pedig a már meglevő eszközökhöz fejlesztenek ki a Motorola iSketch-hez hasonló ügyes kis szoftvereket, melyekkel a kéziszámítógépek használatát szeretnék egyszerűsíteni.

A Motorola céghez hasonlóan a világ legnagyobb chipgyártó cége, az Intel is egy, az iSketch-hez hasonló szoftver kifejlesztésén dolgozik. Az Intel Ink Message segítségével a kéziszámítógépek felhasználói egymást közt kicserélhetik majd kézírásos feljegyzéseiket, vagy akár személyi számítógépekre is elküldhetik azokat. Az Intel új kézírásos szoftvere minden valószínűség szerint először a különböző ázsiai országokban tűnik majd fel, mivel ezekben az országokban elég bonyolult írásjeleket használnak az emberek a betűk helyett, így nekik sokkal nagyobb szükségük lehet az ilyen kézírásokat támogató szoftverekre. Az Intel Ink Message ázsiai tesztelését a közelmúltban már el is kezdték.

Craig Peddle, a Motorola cég általános menedzsere elmondta, hogy jelenleg több; kéziszámítógépek, illetve mobiltelefonok gyártásával foglalkozó céggel is tárgyalnak az iSketch technológia alkalmazását illetően, így a közeljövőben számos iSketch szoftverrel ellátott új vezeték nélküli eszköz megjelenése várható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!