MTI

A holland kormány a mesterséges intelligenciára épülő programok használatának betiltását latolgatja

A holland kormány ideiglenesen megtiltaná a köztisztviselőknek, hogy mesterséges intelligenciával (MI) működő szoftvereket használjanak, mint a ChatGPT és a Bard chatbotok vagy a Dall-E és a Midjourney képgeneráló programok - derül ki Alexandra van Huffelen digitális ügyekért felelős államtitkár javaslattervéből.

Az államtitkár azt írta indokként, hogy ezeknek a szoftvereknek a használatával megnő a magánélethez fűződő és a szerzői jogok megsértésének kockázata. Alexandra Van Huffelen a javaslatot - amelyet hamarosan a holland minisztertanács is megvitat - Pels Rijken államügyész irodájának és a holland adatvédelmi hatóságnak a kutatásai alapján dolgozta ki. Ők arra a következtetésre jutottak, hogy "a nem szerződéses generatív MI-alkalmazások bizonyíthatóan nem felelnek meg a holland adatvédelmi és szerzői jogi jogszabályoknak."

Van Huffelen szerint "nem világos", hogy például a Google vagy az OpenAi kellőképpen figyelembe veszik-e a szerzők jogait. Az olyan chatbotok, mint a ChatGPT és a Bard mögött álló nyelvi modelleket nagy mennyiségű szöveggel alakították ki, egyebek között olyan könyvek és újságarchívumok felhasználásával, amelyek szerzői jogi védelem alatt állnak. Ugyanez vonatkozik a képi mesterséges intelligenciára is - olvasható a javaslattervezetben.

Az államtitkár a magánélet védelme miatt is aggályát fejezte ki, mivel "a generatív MI-alkalmazások nagyon érzékeny információkat is közölhetnek a felhasználóval folytatott interakciókból". Az is aggodalomra ad okot, hogy a mesterséges intelligenciával működő programok válaszai "felhasználhatók egy egyénre vonatkozó döntés meghozatalához". Van Huffelen hozzátette: nem kívánják teljes mértékben betiltani a MI-szoftverek kormányzati alkalmazását, ezért különféle tesztek révén ki fogják dolgozni, hogyan alkalmazhatók ezek a programok biztonságosan. A kísérleti projektek 2024 közepére készülnek el, és ezt követően a kormányzat iránymutatásokat dolgozhat ki a mesterséges intelligencia felelős használatára vonatkozóan.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #2
    "Minden eszközt lehet ésszel, jól és rosszul használni."

    Itt alapvetoen a betanitashoz hasznalt adatbazisok jogtisztasaga a fo problema. Tehat a lenyeg az lenne, hogy olyan rendszert ne lehessen hasznalni, aminel a gyarto nem tudja 100%-osan bizonyitani (kulso fellel tanusittatni), hogy minden beletoltott adat teljes mertekben jogtiszta forrasbol szarmazik es megvan mind a licensz joga, mind a gdpr engedelye az adatok felhasznalasara. Peldaul azt kellene bizonyitaniuk, hogy egy publikus facebook kepeken betanitott szoftver eseten minden egyes foton szereplo minden egyes ember irasos hozzajarulasat adta a fotoinak ilyen celra torteno felhasznalasahoz.

    Effektive betiltas (a kormanyzati tisztviselok szamara), de valaki keszithet legalis rendszert is, csak kerjen meg minden engedelyt es vegyen meg minden licenszet es ezt tanusittassa is. Alapvetoen csak az europai torvenyek betartasat kerik szamon a gyartokon es ez helyes. En ezt egyebkent az altalanos mukodesi engedely megadasahoz kotnem. Tehat akkor szolgaltathatna az adott ceg az EU-ban, ha a fentieknek teljes mertekben megfelel es ezt egy bevizsgalo ceggel tanusittatta is.
  • felemelő #1
    Hülyeség, szűk látókörű embereknek.
    Minden eszközt lehet ésszel, jól és rosszul használni.
    Arra kell használni amire való, hogy segítsen.
    Nem helyettesítsen, csak segítsen.
    És kontrollálni kell. Most még nagyon is, mert képes nagy hülyeségeket mondani.