SG.hu

A Huawei ölébe hullott a kínai MI-chip piac

A Baidu mesterséges intelligencia chipeket rendelt a Huaweitől, ezzel is erősítve azokat a jeleket, amelyek szerint az amerikai nyomás arra készteti a kínaiakat, hogy elfogadják a cég termékeit az Nvidia termékeinek alternatívájaként.

A Baidu Kína egyik legnagyobb technológiai vállalata, az amerikai Google kínai megfelelője. Természetesen van saját nagy nyelvi modellje, melynek neve Ernie. A modell működtetésére a cég augusztusban 200 szerverhez 1600 darab, az Nvidia A100 alternatívájaként kifejlesztett Huawei 910B Ascend MI chipet rendelt, melyből 1000-et már le is szállítottak neki. A megrendelés összértéke körülbelül 450 millió jüan (62 millió dollár). Bár ez aprópénz ahhoz képest, hogy a kínai technológiai cégek korábban több tízezer chipet rendeltek az Nvidiától, mégis jelentős, mivel azt mutatja, hogy a vállalatok függetleníteni tudják magukat az amerikai cégtől.

A Baidu - olyan kínai társaival együtt, mint a Tencent és az Alibaba - köztudottan az Nvidia régi ügyfele. A Baiduról korábban nem volt ismert, hogy Huawei MI-chipeket vett volna. Bár a Huawei Ascend teljesítmény tekintetében jóval gyengébbnek számít az Nvidia chipjeihez képest, de ez a legfejlettebb lehetőség, amely Kínában elérhető. A Huawei honlapja szerint 2020 óta működik együtt a Baiduval annak érdekében, hogy MI platformja kompatibilis legyen annak Ernie modelljével. A Baidunak van saját Kunlun néve hallgató MI chipsorozata is, amely a vállalat szerint a nagyléptékű MI-számításokhoz készült, de eddig mégis az Nvidia A100 chipjére támaszkodtak nyelvi modelljük képzése során.

Miután az Egyesült Államok tavaly olyan szabályokat vezetett be, amelyek megakadályozták, hogy az Nvidia A100 és H100 chipjeit Kínába értékesítse, a vállalat új A800 és H800 chipeket adott ki alternatívaként a kínai ügyfelek, köztük a Baidu számára. Az amerikai politikusok reagáltak erre a kiskapura, és októbertől új szabályokat vezettek be, így az Nvidia már nem tudja ezeket a chipeket Kínába értékesíteni. A korlátozások lehetőséget teremtenek a Huawei számára, hogy terjeszkedjen 7 milliárd dolláros hazai piacán. A vállalat 2019 óta az amerikai exportellenőrzés tárgyát képezi, így a rendelet valójában piacot teremtett számukra, hiszen külföldre egyébként sem tudtak szállítani, de most már az otthoni vevők sem tudnak csúcstechnológiát venni. Emellett persze élvezik annak előnyét, hogy Peking tőkével támogatja a hazai félvezetőipart, hogy segítsen nekik felzárkózni a tengerentúli versenytársakhoz, és arra ösztönzi az állami tulajdonú cégeket, hogy a külföldi technológiát hazai alternatívákkal váltsák fel.


A Huawei - amely világszerte inkább távközlési és okostelefon-üzletágairól ismert - az elmúlt négy évben egy sor MI-chipet fejlesztett ki. A cég 2018-ban mutatta be az Ascend 910-et, de hivatalosan csak 2019-ben indította útjára annak a stratégiának a részeként, hogy teljes körű MI-portfóliót építsen ki, és számítási teljesítményt nyújtó szolgáltatóvá váljon. Ugyanebben az évben a vállalat az amerikai exportellenőrzés célpontjává vált. Akkoriban a Huawei azt állította, hogy a chipje a világ legerősebb MI processzora, és a kínai média beszámolói szerint 7 nanométeres eljárással gyártották. A Huawei szerint a chip 256 TeraFLOPS-ot tudott biztosítani a félpontos lebegőpontos (FP16) műveletekhez és 512 TeraOPS-ot az egész pontosságú (INT8) számításokhoz. A vállalat a chip hatékonyságát is dicsérte, mondván, hogy a maximális energiafogyasztása 310 W, ami a Huawei eredeti 350 W-os célját is meghaladta.

A lapka azonban nem tudott csorbát ejteni az Nvidia Kínán belüli és kívüli dominanciáján. Az Nvidia 2020-ban és 2022-ben mutatta be A100-as és H100-as chipjeit, amelyek globálisan letarolták az MI-chipek piacát, és ezt a tendenciát a generatív MI megjelenése még inkább felerősítette. Szakértők szerint az Nvidia masszív előnyt élvez a Huawei-jel szemben, mert a meglévő MI-projektek az Nvidia szoftveres ökoszisztémájára támaszkodnak. Bár a Huawei rendelkezik saját, CANN nevű ökoszisztéma-változattal, elemzők szerint ez sokkal korlátozottabb az általa képezhető MI-modellek tekintetében. A Huawei hivatalosan nem jelentette be az Ascend 910B-t, a 910 újabb változatát, de néhány kínai vállalat és akadémikus nyilvános megjegyzéseiben, valamint a Huawei weboldalán található technikai útmutatókból ismert néhány részlet a chipről.


Augusztusban Liu Qingfeng, a kínai iFlyTek elnöke dicsérte a Huaweit egy olyan GPU előállításáért, amely szerinte "alapvetően megegyezik az Nvidia A100-asával", és azt mondta, hogy az iFlyTek együttműködik a Huaweivel egy hardver kifejlesztésén. A Yicai kínai média később arról számolt be, hogy a hardvert az Ascend 910B hajtja. Az Ascend 910B-vel kapcsolatos dokumentumok, például driver- és firmware-frissítési útmutatók idén augusztusban kezdtek megjelenni a Huawei weboldalán. A múlt hónapban az iFlyTek eredménybeszámolója során Jiang Tao vezető alelnök ismét azt mondta, hogy az Ascend 910B képességei "az Nvidia A100-hoz hasonlóak".

Elemzők és források szerint a 910B chipek a nyers számítási teljesítmény tekintetében összehasonlíthatóak az Nvidia chipjeivel, de teljesítményben elmaradnak attól. Ennek ellenére a Kínában elérhető legfejlettebb hazai megoldásnak tekintik őket. Elemzők a kínai MI-chippiacot 7 milliárd dollárra becsülik, és az Nvidia piaci részesedésének megszerzése a Huawei számára győzelmet jelent az Egyesült Államokkal szemben. Meng Wanzhou pénzügyi igazgató szeptemberben azt mondta, hogy a Huawei számítástechnikai bázist akar építeni Kína számára, és "második opciót" akar adni a világnak. Nvidia chipek hiányában a kínai MI-cégek kénytelenek lesznek a Huawei kevésbé erős chipjeire támaszkodni, de elemzők szerint csak idő kérdése, hogy a Huawei képes legyen behozni ezt a lemaradást, tekintve a kínai kormány által az MI-ba és a félvezetőkbe ömlesztett támogatás és befektetések mértékét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MerlinW #3
    Kb a fele az NV teljesítménynek, de nem rossz "első" próbálkozás.

    NV A100:

    FP64 9.7 TFLOPS
    FP64 Tensor Core 19.5 TFLOPS
    FP32 19.5 TFLOPS
    Tensor Float 32 (TF32) 156 TFLOPS | 312 TFLOPS*
    BFLOAT16 Tensor Core 312 TFLOPS | 624 TFLOPS*
    FP16 Tensor Core 312 TFLOPS | 624 TFLOPS*
    INT8 Tensor Core 624 TOPS | 1248 TOPS*
    TSMC Manufacturing 7 nm N7
    Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2023.11.08. 11:38:42
  • zola2000 #3
    Na igen, most szó szerint a Huawei gyártat az SMICvel valamelyest versenyképes ai chipeket a Baidunak.

    A Kirin9000s is 7nm-en van olyan jó mint a snapdragon 8 gen 1 5nm-en, de az optimalizálás miatt érzésre még jobban is működik a Huawei telefon mint a snapdragonos ahogy olvastam.
  • takysoft #2
    Ez már kiderült.
  • felemelő #1
    Ilyen a világ.
    Az embargó vagy visszalök a középkorba vagy erősíti a belső piacot és gyártókat, innen megint kétesélyes. Vagy másodvonalbeli szenvedés vagy kinövi magát és komoly versenytárssá válik.

    Hát ez majd kiderül, hogy mi lesz.