SG.hu

Kikerül a Windowsból a VBScript

A Microsoft 27 év után leállította a VBScript fejlesztését, és teljesen el fogják távolítani a Windowsból a szkriptnyelvet.

Az informatikai óriás közölte, hogy a VBScript - vagy hosszabban a Visual Basic Scripting Edition - felkerült a Windows elavult funkcióinak listájára. "A VBScript elavult" - közölte a Microsoft. "A Windows jövőbeli kiadásaiban a VBScript igény szerint elérhető lesz funkcióként, de azt eltávolítjuk az operációs rendszerből". A társaság alig egy hónappal ezelőtt jelentette be egy másik ősrégi szoftver, a WordPad nyugdíjazását.

A VBScript 1996-ban debütált, legutóbbi kiadása, az 5.8-as verzió pedig 2010-ből származik. A szkriptnyelvet egy ideig széles körben használták a rendszergazdák feladatok automatizálására, amíg a 2006-ban debütált PowerShell háttérbe nem szorította. A Microsoftnak soha nem sikerült rávennie a többi böngészőgyártót a VBScript támogatására, így a kizárólagosan Microsoft szoftverek által uralt környezeteken kívül a webfejlesztők inkább a JavaScriptet választották a kliensoldali feladatokhoz.

A nyugdíjazás csak idő kérdése volt, hiszen a vállalat már 2016-ban azt mondta, hogy az Internet Explorerben lévő VBScript elavult. 2017-ben a Microsoft egyik angliai szoftvermérnöke, Zhihua Lai elindította az IsVBScriptDead.com nevű weboldalt, amely azt állította, hogy hogy minden rendben van a szkriptnyelvvel. De két évvel később, 2019 augusztusában a Microsoft letiltotta a VBScriptet az Internet Explorerben, majd 2022 júniusában nyugdíjazta magát a böngészőt is. Ennek ellenére a VBScript honlapja - amelyet legutóbb 2020. december 31-én frissítettek - kitart amellett, hogy "a VBScript elavultnak tűnhet, és a VBScript támogatása megszűnt, de még mindig sok helyen használják. A Windows rendszergazdák könnyebben megtanulhatják/írhatják, mint a Powershell szkripteket".

A VBScript küszöbön álló megszűnése egyben a Microsoft Deployment Toolkit végét is jelenti, amely a VBScript-től függ. Azt a Windows 11 nem támogatja. A VBScript-megszüntetését részben biztonsági aggályok is motiválhatják, mivel az támadási felület lehet rosszindulatú programok számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #5
    De miért kell örülni annak, hogy egy cég az önös érdekei miatt (még) használhatatlanabbá teszi a termékét?
    Azt csinál, amit akar, ez oké, meg a user is azt csinál amit akar, ez is oké, de ez akkor se egy ünnepelni való fejlemény. (Mostanában elég kevés ilyesmi történik a MS háza táján... :D)
    Pláne, ha azt a szempontot nézzük, hogy egy rendszer elcseszésének mértéke nem fordítottan arányos a felhasználószám alakulásával, ami sokszor azt vonja maga után, hogy az is kénytelen azt használni, aki esetleg már nem használná. Legalábbis részlegesen arra van utalva.
  • Ellaberin #4
    Te sem fogsz, mivel ha használni akarod havi díjat fogsz fizetni a használatért :)
    Az Eu b.szakodása is meg fog szűnni, okafogyottá válik a használt liszenszek körül - ezzel kiherélve az olcsó árat - és mindenki boldog lesz. (Vagy nem.)
  • Ellaberin #3
    Hajjaj vakarhatja most itt, nálunk néhány "programozó" a kobakját....Itt még most jutottak el arra a szintre, hogy a Silverlight támogatás megszűnt és ki kéne váltani. Készítem a popcornt, 2030-ig lesz min röhögni...
  • Major #2
    Brühühü, end3 és haverjai nem vesznek több vindózt.
    Utoljára szerkesztette: Major, 2023.10.12. 13:51:23
  • end3 #1
    Mindez csak azért, hogy mielőbb beszánthassák a régebbi, esetleg évtizedek óta fejlesztett, közkedvelt, - persze a fejlesztők által azóta is gondozott, - programok működését a Windows-on.

    Gondolom, a MS-t piszkosul idegesíti, hogy legtöbb funkcióra sokkal jobb külsős fejlesztések vannak, mint a Windows saját fejlesztésű, Microsoft Store-on keresztül elérhető, UWP-s appjai. - És már 2014, a Win10 megjelenése óta, a kutya nem megy az Microsoft Store "háza tájára", inkább független forrásokból telepítenek a Win 10-re is.

    Az így kiherélt Win-nek nem is lesznek másra alkalmasak, csak a reklámszórások fogadására, és a saját, "felhős" programjaik futtatására. Mindezt tetézve, a már megszellőztetett, havidíjas szoftverbérleti rendszerrel. (Valószínűleg leszünk páran, akiknek ez a Windows-használat végleges végét jelenti.)
    Utoljára szerkesztette: end3, 2023.10.12. 10:03:41