MTI

Digitális perselyeknél is lehet adakozni több római katolikus templomban Erdélyben

Veres Stelian, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye gazdasági igazgatója közölte, hogy elsőként a gyulafehérvári székesegyházban vezették be, hogy bankkártyával adományt hagyhatnak a hívek, templomot látogatók, utána a kolozsvári, főtéri Szent Mihály-templomban, illetve a piarista és ferences templomban vezették be a digitális perselyeket. Mára már a csíksomlyói kegytemplomban, a brassói ferences templomban és a Székelyudvarhely melletti Máréfalva római katolikus templomában is megteremtették az új adományozási lehetőséget. A csíksomlyói kegyhelyen a pünkösdi búcsú előtt szerelték fel a különleges perselyt, de a Hargita Népe megyei lap korábban azt írta, hogy egyelőre kevesen használják.

Veres Stelian szerint mivel még újdonságnak számít, elsősorban a fiatalok választják a bankkártyával való adományozást. "Mindenképp pozitív módon fogadták a hívek. Gyulafehérváron sokszor még az idegen zarándokok is rácsodálkoznak, hogy milyen jó dolog" - közölte, hozzátéve, hogy a visszajelzések szerint külföldön nincs ilyen lehetőség. A gazdasági igazgató hangsúlyozta, hogy az érsekség nem kötelezi a plébániákat ilyen persely felszerelésére, csupán ajánlja a lehetőséget Ha élni kívánnak vele, az érsekség köti meg a szerződést a bankkal, szerelteti fel a bankkártyás fizetést lehetővé tevő készüléket.


A POS-terminál többnyire a templomok bejáratánál van felszerelve, ezen a hívek ki is választhatják, hogy mekkora összeget - 5, 10 vagy 50 lejt (380-760-3800 forint) - kívánnak adományozni, majd odaérintik a bankkártyát a készülékhez. Az indoklás szerint az érsekség a digitális perselyek felszerelésével kíván igazodni ahhoz, hogy egyre kevesebb embernél van készpénz. Az ismertetőben hangsúlyozzák, hogy az egyház szerint a technika "nem ördögtől való", ám Jézus Krisztus követésében csupán eszköz, és nem cél.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #1
    Szep es jo, de nem akarnak digitalisan fizetheto, email-ben kikuldott bucsuleveleket is arulni? (aki ismero a reformaciot, az tudja mire gondolok)

    Az a jo, hogy ez az adomanygyujto rendszer digitalis penzvaltokent is mukodik a tempomban, igy az emberek tudnak fizetni akar forinttal is. Marpedig tudjuk, hogy Jezus milyen megerto volt a templomi penzvaltokkal kapcsolatban. :D

    A bonusz mar csak az, hogy az olvaso kezeli a kezbe ultetett NFC chipeket is, igy akar azzal a bizonyos jellel is lehet adakozni, sot a keszpenz tervezett kivezetese utan mar csak az tud majd adni es venni akinek van...

    Es ezt a helyiek hagyjak???