SG.hu

Így szerezte meg Lengyelország az Intel több milliárd dolláros befektetését

Az amerikai chipgyártó múlt pénteken közölte, hogy úgy döntött, akár 4,6 milliárd dollárt is befektet a Wroclaw melletti új félvezetőgyárba.

A félvezetők globális hiánya a mobiltelefonoktól az elektromos járművekig mindenféle termék gyártására hatással van. Európa több milliárd eurós támogatásokkal szeretné csökkenteni az Ázsiától való függőségét. Az Intel nem hajol el, és ők is hajlandók hozzátenni a maguk részét. Németország eddig 30 milliárd eurónyi beruházást zsákolt be tőlük, ezért Lengyelország is úgy döntött, hogy beszáll a buliba. Wroclaw - az ország harmadik legnagyobb városa - a múlt héten legyőzte a riválisokat, ehhez pedig egy kétéves kampány kellett amiben támogatásokat, infrastruktúra építést, tehetségeket és az amerikai élet egy szeletét ígérték. A sikerük a kitartás példájának tekinthető.

A Reuters féltucatnyi lengyel kormánytisztviselővel és vállalati vezetővel készített interjúkat, hogy megtudja hogyan sikerült egy délnyugat-lengyelországi kisvárosnak teljesítenie a feltételeket ahhoz, hogy megkapja a zöldmezős beruházást, amit a lengyel miniszterelnök a történelem legnagyobbjának nevezett. Lengyelország már a folyamat elején lenyűgözte az Intel vezetőit azzal a gyorsasággal, ahogyan válaszolt a kérdésekre és kezelte az aggályokat. "Amikor elkezdtük a folyamatot, nem gondoltunk Lengyelországra" - mondta Pat Gelsinger, az Intel vezérigazgatója. "A helyszín kiválasztásakor képzeljük el, hogy randevúra megyünk. Van egy olyan érzésed, hogy ó, ők tényleg azt akarják, hogy ez működjön. A találkozóról azzal a határozott meggyőződéssel jöttünk el, hogy a helyi kormányzat mindent megtesz a siker érdekében."


Pat Gelsinger és Mateusz Morawiecki

Lengyelország 2021 júliusában kezdett el udvarolni az Intelnek. A kormány és az önkormányzat tisztviselői a következő két évben többször is találkoztak a céggel. Két kormányzati ügynökség - a Lengyel Befektetési és Kereskedelmi Ügynökség (PAIH) és az Ipari Fejlesztési Ügynökség (ARP) - kulcsszerepet játszott a folyamatban. A COVID-19 korlátozások miatt sok találkozót távolról bonyolítottak le. Marcin Fabianowicz, a PAIH befektetési központjának igazgatója később találkozott az ARP képviselőjével és az Intel két magas rangú vezetőjével. "Az első személyes találkozó után meg voltam győződve arról, hogy Lengyelországnak van esélye a projekt megszerzésére" - mondta. "A megbeszélések szívélyesek voltak és jó irányba haladtak."

Amikor azonban az Intel 2022 márciusában bejelentette európai beruházásait, Németország egy nagy gyárat kapott Magdeburgban, míg az Intel Lengyelországban csak a meglévő gdanski üzemét akarta bővíteni. A kormány nem adta fel, és végül a múlt hónapban egy kétnapos találkozón egyezségre jutottak. "Soha nem mondtuk, hogy nem lehet megcsinálni" - mondta Fabianowicz. "IQ-projekt" kódnéven a kormány és az önkormányzat tisztviselői bizalmasan dolgoztak a chipgyártó elcsábítására irányuló stratégiákon Egy Wroclaw fejlődését elősegítő ügynökség csapata összeállított egy prezentációt, amely kiemelte az életminőséget, a családi létesítményeket, az iskolákat, a kerékpárutakat, az uszodákat, valamint a gazdasági és demográfiai adatokat. Az Intel vezetőit az is lenyűgözte, hogy Wroclaw Lengyelország amerikaifoci- és kosárlabda-bajnokságának otthona.


Az Intel új üzeme egy 285 hektáros telken lesz, a földterület két település - Miekinia és Sroda Slaska - között oszlik meg. "Az önkormányzat új utakat fog építeni a gyárhoz, elektromos buszokat vesznek a dolgozók szállításához, víztisztító létesítményt hoznak létre és nagyfeszültségű elektromos vezetéket fektetnek le" - mondta Adam Rucinski, Sroda Slaska polgármestere. "Az Intelnek azt is engedélyezték, hogy 50 méter magas épületeket építsen, ami jóval meghaladja a szokásos 20 méteres korlátozást" - mondta. Lengyelország azt reméli, hogy más vállalatokat, például a TSMC-t, a világ legnagyobb szerződéses chipgyártóját is odacsalogathatja, hogy beruházzanak az országban. A TSMC-vel tavaly kezdődtek a tárgyalások - mondta több tisztviselő. "Azon a ponton vagyunk, amikor megkapjuk az 5 perc hírnevünket, így sok szervezet érdeklődik" - mondta Jakub Mazur, Wroclaw alpolgármestere. "A hólabdaeffektus az Intel belépésével azt fogja eredményezni, hogy a Tajvan irányából is fokozott figyelemre számítunk."

Míg az Intel németországi és írországi üzemeiben a dolgozók a mikrochipek alapjául szolgáló "ostyákat" gyártják, addig az új lengyel üzemben ezeket az ostyákat egyedi chipekre vágják, összeszerelik és tesztelik, mielőtt elszállítják a vevőknek. A beruházás várhatóan 2000 munkahelyet teremt majd, mérnököktől és az üzleti támogató funkcióktól kezdve a gyári operátorokig és a berendezés-technikusokig rengeteg szakemberre lesz szükség. Az erős munkaerő és a tehetségbázis az elmúlt három évtizedben kulcsfontosságú szerepet játszott az Intel lengyelországi működésében: Gdanskban van Intel legnagyobb K+F létesítménye Európában, ott közel 4000 főt foglalkoztatnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • noland #9
    Minket meg a törökök 150 évig, folytassam azért? XD
    Utoljára szerkesztette: noland, 2023.06.26. 20:20:02
  • ENVE #8
    "Véleményem szerint az ő ruszki fóbiájuk abból ered, hogy csak nehogy összemossák őket velük, a szláv testvériség nevében."

    Igen, biztos nem abból, hogy többször szállták meg őket az oroszok... Ennyire buta ember hogy lehet?
  • bdzsana #7
    Ja csakhogy a németek azóta a legsötétebb korszakuknak élik meg a nácizmust, és minden törvényüket úgy alakítják, hogy még véletlenül se ismétlődjön meg. Míg az oroszok nemzeti ünnepeiken még mindig a Szovjetúniót ünneplik, nem ismerik el a szovjet bűnöket mai napig, és egy exKgb-s vezeti az országot, aki megint birodalmi vágyai lettek és a szomszédait fenyegeti. De rzen kívül ugyanaz a kettő tényleg :)
  • noland #6
    Nyilván nincs nekik. Hogy a németek megszállják őket, majd a háború után a nyugat átjátsza őket a SZU nak. Véleményem szerint az ő ruszki fóbiájuk abból ered, hogy csak nehogy összemossák őket velük, a szláv testvériség nevében. Az meg, hogy a jelen politika hogyan függ össze a történelemmel, ez annál bonyolultabb dolog.
  • ENVE #4
    Nyilván a lengyelek az ukránok seggét nyalják, véletlenül sem arról van szó, hogy a magyarral ellentétben nincs amnéziájuk a történelmet illetően.
    Utoljára szerkesztette: ENVE, 2023.06.24. 15:11:54
  • gosub #4
    Túl sok hülyeséggel tömöd az agyad.
  • noland #3
    Kb. ezt kaphatták a nyugattól a permanens Ukrán s@ggnyalásért és háborúpártiságért. Dícséretes. XD Most majd termelhetik a chippeket orrvérzésig, ami tudvalevőleg iszonyú környezetkímélő.

    Nyugati szemét jó szemét, a kínai meg rossz, eccerű.
  • dyra #2
    Mióta élek ez volt Magyarország stratégiája. Termelni termelni azután pedig termelni. Kb mindegy hogy.
  • Kotomicuki #1
    Már jobban jártak, mint mi az aku-gyárakkal!
    ...meg ehhez nem lehet a világvégéről a legalja szemetet sem behozni, mint még olcsóbb munkaerő..., ezzel is jobban jártak.

    Bezzeg nálunk..., már azt hittem, hogy a zeu barmai miatt halódófélben lévő - már amúgy sem európai tulajdonban lévő - autógyárak után nem lehet lejjebb tenni a lécet, de rám cáfolt az antimagyar önkényuralom a környezetre különösen veszélyes, kínai lerakatokkal.