SG.hu

Lemond a Twitter vezetéséről Elon Musk

Elon Musk közölte, hogy új vezérigazgatónőt talált a közösségi médiaplatform élére, de nem nevezte meg utódját.

"Izgatottan jelentem be, hogy új vezérigazgatója van az X/Twitternek. Hat hét múlva kezd!" - írta Musk egy tweetben, és azt is hozzátette, hogy műszaki vezetőként továbbra is felügyelni fogja a szoftvert és a rendszergazdákat. A lépés valószínűleg eloszlatja a Tesla befektetőinek aggodalmait, akik egyre inkább aggódtak amiatt, hogy Musk mennyi időt szán a Twitter szekerének új irányba fordítására. Musk emellett a SpaceX rakétatársaságot is vezeti. A Tesla részvényei a hírre 2,4%-ot ugrottak. Musk már tavaly novemberben azt ígérte, hogy csökkenteni fogja a Twitternél töltött idejét, és végül új vezetőt talál a közösségi médiavállalat irányítására, de azóta sem nevezett meg egyetlen lehetséges jelöltet sem.


Egy hölgy lesz a Twitter vezetője

A milliárdos első két hetét a Twitter új tulajdonosaként gyors változások jellemezték. Kirúgta a cég korábbi vezérigazgatóját, Parag Agrawalt és más magas rangú vezetőket, majd novemberben elbocsátotta az alkalmazottak felét. Decemberben közvélemény-kutatást végzett, amely azt hozta, hogy a szavazók többsége szerint le kellene mondania - vajon mennyi volt ebből bot? Musk - aki a szólásszabadság abszolutistájának vallja magát - azt mondta, azért vette meg a Twittert, hogy megakadályozza, hogy a platformot eluralja a gyűlölet és a megosztottság. Ezzel szemben azóta rengeteg politikai vitát generált, visszaengedte a kitiltott felhasználókat a platformra és a több ezer moderátor kirúgása a sértő és gyülöletkeltő retorika megerősödését hozta magával, nem mellesleg visszatért az orosz és kínai propaganda. Ez nagyon nem tett jót az alapvetően hirdetésekből élő Twitternek, mert több vállalat leállította a reklámkampányait, mivel attól tartottak, hogy Musk szólásszabadsággal kapcsolatos nézetei árthatnak a hírnevüknek.

Musk egy új előfizetéses szolgáltatással, a Twitter Blue-val próbálta pótolni a kiesést, amely például hosszabb tweetek megírását tette lehetővé. De mivel alig volt akit ez érdekelt volna, így áprilisban levetette a hitelesítést jelző kék szimbólumot a nem fizető felhasználóknál, megnyitva ezzel az ajtót a potenciális szélhámosok előtt. A Twitter több komoly üzemzavart is átvészelt Musk vezérigazgatósága alatt, amelyek közül néhány egybeesett a tömeges elbocsátásokkal. Harcot hirdetett a Twitteren lévő spambotok ellen, ami a vállalat 44 milliárd dolláros felvásárlása során a Twitter igazgatótanácsával folytatott vitájának egyik kulcsfontosságú területe volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #1
    1 ev kesesben van ezzel, de jobb keson mint soha:) A Twitter vezetesehez abszolut nem ert, kozben a Space X es a Tesla meg el van hanyagolva, amihez jobban is ert...