MTI

12 millió fontos pénzbírságot kapott Nagy-Britanniában a TikTok

Milliós pénzbírságot róttak ki kedden a brit hatóságok a TikTok videómegosztó közösségi portált üzemeltető kínai tulajdonú cégre gyerekek személyes adatainak törvénysértő kezelése címén.

A brit információs kormánybiztos londoni hivatala bejelentette, hogy a társaságnak 12,7 millió font (5,5 milliárd forint) büntetést kell fizetnie, amiért gyerekeknek is lehetővé tette az alkalmazás letöltését, személyes adatokat gyűjtve róluk. A vizsgálat a 2018-2020-as időszakra terjedt ki, és a hivatal arra a megállapításra jutott, hogy a TikTok-alkalmazást Nagy-Britanniában ennek az időszaknak a végére már 1,4 millió 13 évesnél fiatalabb gyerek használta saját profillal. A kománybiztosi hivatal hangsúlyozza végzésében, hogy a TikTok szabályai is tiltják 13 év alattiaknak a saját TikTok-profil létrehozását.

John Edwards információs kormánybiztos a határozathoz fűzött nyilatkozatában hangsúlyozta: Nagy-Britanniában törvények ügyelnek arra, hogy a gyerekek a digitális világban is biztonságban legyenek, és a TikTok nem tartotta be ezeket a törvényeket. Edwards szerint a gyerekek adatainak begyűjtésével lehetővé vált, hogy a TikTok nyomon kövesse szokásaikat és potenciálisan káros, nem nekik megfelelő tartalmakat tegyen hozzáférhetővé számukra. A TikTok nagy-britanniai részlegének szóvivője a BBC brit közszolgálati médiatársaságnak nyilatkozva hangsúlyozta: a cégnél külön 40 ezer fős munkacsoport dolgozik "a nap 24 órájában" csak azon, hogy a médiaplatform minden felhasználó számára biztonságos legyen. Az illetékes szerint a TikTok még fontolgatja, hogy milyen lépéseket tegyen a bírság ügyében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!