SG.hu·
Egymilliárd eurót költ második finnországi adatközpontjára a TikTok
A TikTok azt tervezi, hogy egymilliárd eurót fektet be egy második adatközpont megépítésébe Finnországban kevesebb mint egy éven belül. A vállalat azon dolgozik, hogy az európai felhasználók adatait az európai kontinensen tárolja - közölték a cég tisztviselői szerdán.
A bejelentés azért is jelentős, mert a vállalat tavaly áprilisban jelentette be, hogy Finnországban tervezi első adatközpontját felépíteni, ami aggodalmat keltett finn politikusok körében. Bár nyelvrokonunk védelmi minisztériuma 2024-ben jóváhagyta a beruházást, a politikusokat nem tájékoztatták róla előzetesen. Az akkori gazdasági miniszter, Wille Rydman tavaly azt kérte, hogy a projektet "gondolják át újra", mivel biztonsági aggályok merültek fel, valamint hiányolta az átláthatóságot a vállalat terveivel kapcsolatban. "Azt remélem, hogy ez az ingatlanfejlesztő vállalat még egyszer átgondolja, valóban a TikTokot szeretné-e bérlőként" - mondta Rydman a finn közszolgálati műsorszolgáltatónak, a Yle-nek, a TikTok helyi partnerére utalva.
A TikTok közlése szerint az európai felhasználók adatait jelenleg megerősített biztonsági intézkedések mellett három adatközpontban tárolják Norvégiában, Írországban és az Egyesült Államokban. A finnországi Kouvolában épülő első adatközpont a tervek szerint még az idei év végére megkezdi működését, a második létesítmény pedig 2027-re készül el.
Lahti polgármestere üdvözölte az új beruházási döntést. "A lahti-i térség számára ez jelentős befektetés. Örülünk, hogy megszületett a fő bérlői megállapodás, és hogy a projekt a terveknek megfelelően halad előre" - mondta Lahti polgármestere, Niko Kyynarainen.