Berta Sándor

Illegális térfigyelő kamerákat távolították el Albániában

Az országban több száz készüléket szereltek le.

Évek óta ismert volt, hogy egyes albániai településeken, köztük az állam északi részén található Shkodrában és a főváros, Tirana külvárosaiban magánmegfigyelő kamerákat helyeztek el. Az elmúlt két hétben az albán hatóságok országos akciót indítottak, amelynek keretében több száz ilyen illegálisan elhelyezett térfigyelő eszközt távolítottak el nyilvános helyekről. A kamerákat szervezett bűnözői csoportok helyezték el a rendőrség és a bandák mozgásának megfigyelésére. A hatóságok emellett igyekeztek a felelősöket felderíteni és bíróság elé állítani.

Az albán biztonsági szervek a Fijet-művelet részeként Elbasanban összesen 37 kamerát távolítottak el és 10 polgárt tartóztattak le, Gramshban négy, Peqinben pedig további öt készüléket szereltek le. Ezenkívül Tiranában 220 eszközt távolítottak el és 44 ember ellen indítottak nyomozást. Pogradecben és Korcában 33, Vlorában 16, Fierben öt, Gjirokasterben három, Dibrában pedig egy kamerát szereltek le. A bandák által sújtott Shkodra városában legalább 55 készüléket távolítottak el, a felelősök elleni nyomozás azonban még folyamatban van.

A hatóságok közölték, hogy az eszközök nem csupán a bűnözők tevékenységét segítik elő, hanem a polgárok magánéletét is sértik. Albániában a "közéletbe való indokolatlan beavatkozás" és a "személyes adatok védelmének megsértése" bűncselekmények pénzbírsággal vagy két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők. "Nagyon durva a személyes adatok megsértése és a strukturált bűnözői csoportok fölénye az állammal szemben" - nyilatkozta a Erida Skendaj, a Helsinki Bizottság vezetője Tiranában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!