Gyurkity Péter

A felhőben is elérhető lesz a ChatGPT

A Microsoft az Azure-platformon belül is elérhetővé teszi a szolgáltatást.

A ChatGPT az elmúlt hetekben számos alkalommal szerepelt a hírekben, a megoldás a széles tömegek érdeklődését is kiváltotta a maga kitűnő eredményeivel. A napokban olvashattunk arról, hogy már készül az alternatíva, a Microsoft azonban eközben az elérhetőség kiszélesítésén dolgozik.

A redmondi cég saját hivatalos közleményében azt jelentette be, hogy a fejlesztés hamarosan egy további szolgáltatásként jelenik meg a felhőben, egészen pontosan az Azure-platformon belül. Ezzel egy, a nagyvállalatok számára is igénybe vehető megoldást nyújtanának a meglévő felhőben, szerintük megfelelő és felelősségteljes módon – ez utóbbi kapcsán azonban néhányan máris komoly kétségeket fogalmaztak meg. A lépés eredményeként mindenesetre az ügyfelek kialakíthatják saját AI-alkalmazásaikat, amelyek ezt követően nagy segítséget nyújthatnak az egyes vállalatok működésében, azok további optimalizálásában.

A Microsoft nyilván a komoly sajtóvisszhangot igyekszik kihasználni a mostani lépéssel, amire meg is van minden okuk, hiszen eddig nagyjából 1 milliárd dollárt öltek a megoldás kifejlesztőjébe (OpenAI) és annak munkálataiba. Az Azure meglévő felhő-platformjában ezzel olyan AI-modellek válnak elérhetővé, mint a GPT-3.5, a Codex, valamint a DALL•E 2, ennek révén pedig sorrendben a nyelvi modellek alkalmazása, az ezek programozási nyelvvé való konvertálása, illetve a szöveges bevitel képi anyaggá való automatikus átalakítása terén jutunk majd komoly segítséghez, már amennyiben rendelkezünk a megfelelő előfizetéssel.

Az illetékesek azt egyelőre nem árulták el, hogy mikor teszik elérhetővé a fejlesztést a felhőben, erről azonban mi is hírt adunk majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!