Gyurkity Péter

Két erős grafikus kártyával készül az Intel

Ezek megjelenése még picit odébb van, viszont a cég végre belépne a felső-középkategóriába.

Az Intel házon belül kifejlesztett, tavaly pedig valóban piacra dobott grafikus kártyái kapcsán nemrég számolhattunk be arról, hogy azok nagyot javultak, viszont a sorozat tagjai még mindig meglehetős lemaradásban vannak a két rivális megoldásaihoz képest. Most egy új értesülés látott napvilágot, amelyben már a soron következő példányok egyes részleteit közlik velünk.

A napokban a RedGamingTech tett közzé egy érdekes videót a YouTube oldalán, amelyben saját forrásra hivatkozva villantanak fel két képet. Ezek egy jóval részletesebb prezentációból származnak, egészen pontosan pedig a jövőre, illetve a 2024 első felében tervezett bemutatók egyes adatait mutatják meg nekünk, vagyis képet alkothatunk arról, hogy a cég nagyjából mivel is készül. Kiderül például, hogy az idei évben a jelenlegi Alchemist-sorozat két példányát frissítenék, ezek pedig az ACM+ G20 és ACM+ G21 típusjelzéssel látnának napvilágot, bár erősen kérdéses, hogy ennek mi értelme lenne, hiszen az új változatok előállítási költsége magas lenne, ezek pedig nyilván szintén nem vennék fel a versenyt az nVidia és az AMD hasonló kártyáival.


Ennél jóval fontosabb információ, hogy jövőre állítólag már felbukkanna a soron következő család, amely a Battlemage névre hallgat. Ez szintén két erősebb tagot foglalna magába, amelyek az Xe2-HPG nevű mikroarchitektúrára épülnek, a piacon pedig a BMG-G10 és BMG-G21 jelzéssel bukkannának fel. A teljesítmény az eddig látottaknál jóval magasabb lenne, a fogyasztás pedig sorrendben 225 és 150 watt körül alakulna, vagyis az Intel valóban erősebb, ám mégis elfogadható étvággyal érkező példányokon dolgozik, ahogy azt korábban ők maguk is említették.

A jelek szerint a videóban felmutatott képek a tavalyi harmadik negyedévi állapotot mutatják, a tervek azóta változhattak, viszont még mindig ez a legrészletesebb útiterv, amit eddig láttunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!