Berta Sándor

EU - 2024 decemberétől jön az egységes töltő

Hivatalossá vált az átállás időpontja.

Júniusban az Európai Unióban az USB Type-C lett az egységes töltőszabvány, amelyet 2024-től vezetnek be, majd 2026 őszére kiterjesztenek a laptopokra is. Az Apple jelezte, hogy átáll a szabványra, majd Greg Joswiak, a cég marketingfőnöke megerősítette, hogy USB Type-C csatlakozóval felszerelt iPhone készüléket fognak piacra dobni és hozzátette, hogy természetesen meg kell felelniük az előírásoknak, nincs más választásuk. A menedzser hozzátette, hogy nem örülnek a dolognak, de gyakorlatilag kényszerhelyzetben vannak.

Most megjelent az átállás hivatalos és végleges időpontja, amely 2024. december 28. Bár a szabvány már 2022. október 24. óta érvényben van, az új szabályozásnak az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzétételével hivatalosan is kötelezővé vált. Ez azt jelenti, hogy az új rendeletek 20 napon belül lépnek hatályba és az egyes uniós tagállamoknak 24 hónapjuk lesz arra, hogy nemzeti jogként alkalmazzák azokat.

A hivatalos dokumentumban megerősítést nyert, hogy nemcsak az okostelefonok és táblagépek gyártóinak kell az USB Type-C portra támaszkodniuk, hanem számos más eszköz gyártóinak is. Ezek közé tartoznak a digitális fényképezőgépek, a fejhallgatók, a headsetek, a mobil videojáték-konzolok, a hordozható hangszórók, az elektronikus olvasók, a billentyűzetek, az egerek, a hordozható navigációs rendszerek és a fülhallgatók. A notebookok esetében a rendeletet csak 2026. április 28-tól kell végrehajtani.

Az anyag szintén alátámasztja azt az ismertté vált kiskaput, miszerint az amerikai óriáscégnek vagy más piaci szereplőnek nem kell a USB Type-C-t használnia, mivel a törvény csak a vezetékes töltésre vonatkozik. Amennyiben az Apple egy napon egy olyan iPhone készüléket mutatna be, amely egyáltalán nem tartalmaz portokat, akkor megkerülhetné a szabályozást. Az Európai Bizottság által nyilvánosságra hozott iránymutatás kifejezetten csak a vezetékes töltésről tesz említést. A vezeték nélküli töltésre még nincs hasonló jogszabály, de a testület ezen a területen is lépéseket kíván tenni. A jövőben a fogyasztók érdekében a harmonizációt erre a töltési módszerre vonatkozóan is meg kell vizsgálni.

Az Európai Bizottság hangsúlyozta, hogy meg kell teremteni az alapot a jövőbeli tudományos és műszaki fejlődéshez vagy a piaci fejleményekhez való alkalmazkodáshoz, amelyet folyamatosan nyomon fog követni. A jövőben különösen azt is meg kell vizsgálni, hogy a töltési interfészek és töltési protokollok harmonizációját meg kell-e kezdeni az olyan rádiós berendezések esetében, amelyek a vezetékes töltéstől eltérő módon, többek között rádióhullámokon keresztül (vezeték nélküli töltés) tölthetők. Ezen túlmenően a harmonizált megoldások jövőbeni kiigazítása során figyelembe kell venni a vezetékes töltési funkcióval rendelkező rádióberendezések további kategóriáinak vagy osztályainak szisztematikus bevonását, feltéve, hogy a harmonizált megoldások integrálása a rádióberendezések ezen további kategóriáira vagy osztályaira technikailag megvalósítható.

Az iránymutatás egyébként azt is előírja, hogy az USB Power Delivery (USB-PD) szabványt kell használni az 5 voltnál nagyobb feszültségű és 3 ampernél nagyobb áramerősségű vagy 15 wattnál nagyobb teljesítményű vezetékes töltéshez. Ez az összes korábban említett eszközosztályra vonatkozik. Amennyiben egy további töltési protokollt használnak, akkor annak teljes funkcionalitása szükséges, függetlenül a használt tápegységtől.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #13
    Hány Apple készülékedet vitted az elmúlt évben javításra? Hány esetben kértek a javításért annyit, mint az új készülék ára?

    Mellesleg pont az Apple indított otthon szervizelési programot:
    apples-self-service-repair-now-available

    Ez pont az ellenkezője annak, amit te állítottál. Azok a makacs tények...
  • kvp #12
    "Az EU törvényben kötelezi a gyártókat arra, hogy a telefonokat 5 évig kötelező szervizelni."

    Erre kivancsi leszek hogy oldjak meg.

    "az usb-c az nem töltő. Legalább egy picit oda lehetne figyelni arra amit írnak."

    USB-C-s csatlakozo es ezen belul az USB Power Delivery szabvany. Tehat mind a keszulekeknek, mind a toltoknek ezt a szabvanyt kell kovetniuk. Igy barmelyik keszuleknek barmelyik masik keszulek toltojevel mukodnie kell. Maximum a kisebb toltok nem tudnak annyi energiat leadni adott ido alatt mint a nagyobbak.

    https://en.wikipedia.org/wiki/USB-C#USB_Power_Delivery
  • Macropus Rufus #11
    nálunk a cégnél 32 iphone van, továbbá 11 ipad és 1 Macbook Air.. Hidd el ha azt írjuk, hogy lehet szervizelni akkor lehet. Igaz, nem jóskapistához kell vinni, hanem márkaszervizbe. De ha valakinek van pénze iphone-ra akkor legyen pénze a javítására is, igaz?

    "Az ujak mar garantaltan nem fogjak ennyi ideig huzni. Lehet rajongani erte, de az Apple pont az a ceg ami mindent megtesz azert, hogy ne lehessen javitani a keszulekeiket es sajnos ez az a terulet, ahol a tobbi gyarto koveti, tovabb csokkentve a keszulekek javithatosagat."
    Az EU törvényben kötelezi a gyártókat arra, hogy a telefonokat 5 évig kötelező szervizelni. (Az Apple-t is!), mondjuk azzal nem értek egyet, hogy 10 éves cuccokat is még javítani kellene. De ez az 5 év ez első lépésnek pont jó.
    https://pcforum.hu/hirek/25039/5-evig-lesz-kotelezo-javithatova-tenni-a-telefonokat-az-eu-ban

  • Macropus Rufus #10
    "az USB Type-C lett az egységes töltőszabvány,"
    az usb-c az nem töltő. Legalább egy picit oda lehetne figyelni arra amit írnak.
    Az egységes töltőszabvány azt jelenti, hogy minden mobileszközt ugyan olyan töltővel kellene tölteni. A szabvány csak arra tér ki, hogy minden eszközt usb-c csatolón keresztül kell tölteni, maga a töltők továbbra is eszközönként eltérőek lesznek.
  • MerlinW #9
    Két hónapja cseréltettem iPhone 12-ben aksit apple szervízben 20k-ért. Garanciában ingyen, utána Apple Care-nek hívják. Vagy elviszed bármelyik nem hivatalos szervízbe és cserélnek bármit. Egyedül a kijelző és az alaplap ami nagyon drága, a többi 20-30k max.
    Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2022.12.12. 11:20:46
  • kvp #8
    "Ezek alapján elég durva csúsztatás tőled a "lassan ugyanannyi lesz mint ujat venni"."

    Nezd meg a nemreg bevezetett, kriptografiailag zarolt alkatreszeket. Ezeket csak hivatalos szerviz vagy az Apple-nel regisztralt maganszemely/vallalkozas tudja cserelni, csak addig amig van hozza gyari alkatresz es kozpontilag kell felprogramozni minden cserealkatreszt az adott keszulekhez. Lehet, hogy egy 10-12 eves apple keszulek meg mukodik, de max. telefonalni es sms-ezni lehet veluk. Az ujak mar garantaltan nem fogjak ennyi ideig huzni. Lehet rajongani erte, de az Apple pont az a ceg ami mindent megtesz azert, hogy ne lehessen javitani a keszulekeiket es sajnos ez az a terulet, ahol a tobbi gyarto koveti, tovabb csokkentve a keszulekek javithatosagat.
  • M2 #7
    Van sok hely, ahol iPhone aksi csere 6-12 ezer forint, 5 perc alatt, megvárható.
    Hivatalos csere 20-25 ezer forint.
    Új iPhone ára 300-900 ezer forint.

    Ezek alapján elég durva csúsztatás tőled a "lassan ugyanannyi lesz mint ujat venni". Annyira igaz, mint az, hogy: "legtobb apple hardver elettartalma 3 ev." Ezzel szemben a 10-12 éves Apple cuccok is köszönik szépen jól működnek az idősebb rokonoknál.
  • kvp #6
    "Alapból a szoftveres támogatás 5 év, így nem tudom honnan veszed a 3 évet. Az max az aksi élettartama, ha nagyon nyúzod, de azt meg lehet hivatalosan és nem hivatalosan is cserélni, fél óra alatt."

    Az ujabb keszulekek eseten mar szinte semmit nem lehet nem hivatalosan cserelni, a hivatalos csere meg lassan ugyanannyi lesz mint ujat venni. A lenyeg az, hogy amire kotelezove valik az uj tolto szabvanyt, addigra mar minden uj keszulek ezt fogja hasznalni (vagy csak vezetek nelkuli toltest). Akinek meg meg mindig regi keszuleke lesz (mar a 2. vagy 3. aksival), az max. hasznalja hozza a regi toltoket.

    "Ilyen probléma nem létezik, a valaha gyártott összes Apple töltő kompatibilis az összes töltőkábellel."

    Csak eppen egy korai iphone 30 tus tolto es kabel nem kompatibilis egy kesobbi, lightning-os keszulekkel. Tovabba a fix lightning kabeles toltokhoz meg adapter sincs usb-C fele. Es akkor meg ott van egy rakat eltero portot hasznalo tolto, azaz egy usb-A tolto nem hasznalhato egy usb-C/lightning-os kabellel. Az usb-s kabelek kozott azert konnyebb megfelelo atalakitot talalni, raadasul az uj usb-C-s kabelek mar ketiranyuak, tehat mindegy melyik veget dugja az ember melyik keszulekbe.

    ps: A fenti csodat az ethernet, de mar anno az analog telefonkabel is nagyon regota tudta.
  • Zsoltee_a_bator #5
    Nekem is jol mukodik mindenfele tizensokeves telom (nem apple). De hasznalni nem mernem oket security patchek nelkul.
  • MerlinW #4
    A távolból integet neked az iPhone 2G-m, bár már beteg, de eredeti aksival, 14 éves és tökéletesen működik, ahogy az összes többi iPhone, iPad, Watch, stb amit azóta vettem. Alapból a szoftveres támogatás 5 év, így nem tudom honnan veszed a 3 évet. Az max az aksi élettartama, ha nagyon nyúzod, de azt meg lehet hivatalosan és nem hivatalosan is cserélni, fél óra alatt.