Gyurkity Péter

Elhagyja a DirectX 9-et az Intel Arc

A régebbi szabványt már csak egy külön szoftveren keresztül támogatnák, szerényebb teljesítménnyel.

Az Intel grafikus kártyái kapcsán nemrég számoltunk be arról, hogy hivatalosan is bemutatkozott az Arc Pro, ezt azonban nem sokkal később újabb részletek követték, immár a teljes termékcsaládra vonatkozóan. Ezekből megtudhatjuk, hogy az egykor abszolút domináns DirectX 9.0 támogatása csak közvetett módon lesz megoldva.

A gyártó a napokban egy további bejegyzéssel egészítette ki a hivatalos támogatói oldalt, amely már kifejezetten a fenti szabvány megfelelő kezelésére vonatkozik. Ebben elárulják, hogy a Microsoft régebbi megoldását natív módon már nem támogatják ezen friss grafikus kártyák, vagyis az erre támaszkodó játékok futtatása picit körülményesebb lesz. Nem kell azonban teljesen lemondanunk a sok népszerű alkotásról, hiszen a redmondi cég által nyílt alapon kifejlesztett, és azóta szintén elérhetővé tett D3D9On12 jelen lesz, vagyis a DirectX 12 támogatásán keresztül, ezen szoftver alkalmazásával futtathatjuk majd a régebbi játékokat.

Az Intel egyben azt is elárulta, hogy az esetleges problémákért és a kompatibilitási gondokért nem vállalnak felelősséget, ezen a téren mindenért a Microsoft szoftvere felel majd. Ezzel igencsak egyszerű módon megszabadulnak a felhasználók jelentéseitől, az azokhoz köthető további munkától, ami viszont logikus lépésként értékelhető, mert a csapat igencsak el van foglalva a DirectX 12, a DirectX 11, valamint a Vulkan megfelelő támogatásának biztosításával. Tekintettel arra, hogy ez utóbbi nem váltja ki az OpenGL támogatását, erről szintén gondoskodniuk kell, ami nyilván időt és munkát igényel.

A cég szerint a D3D9On12 szintén megfelelő teljesítményt kínál majd, bár ez nyilván nem lesz optimális szinten.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ellaberin #2
    Először le kéne tenni az asztalra egy egy
    használható teljesítményű,
    polcról is megvehető,
    megfizethető
    kártyát.
    Majd ezek után sorolni mit nem visz, támogat.
    Addig hulladék hír, ami ébren tartja az egyre bealvó társadalmat az intel bármilyen videókártyája iránt, ami egyelőre - néhány régiót kivéve - papírmaché.
    Utoljára szerkesztette: Ellaberin, 2022.08.17. 16:10:03
  • Gabbbbbbbbbbbb #1
    Dx12 wrapper-el nemhogy megfelelő, hanem magasabb teljesítményt kellene, hogy nyújtson a kártya legalábbis low 1% fps-ben (ami a legfontosabb mérőszám). A probléma az, hogy a jelentkező hibákat játékonként egyesével kell javítani és ezt csak a legnagyobb AAA címekre fogják megtenni.