Gyurkity Péter

Bemutatkozott az Intel Arc Pro

A gyártó három eltérő, noteszgépes és asztali változatról rántotta le a leplet.

Az Intel vadonatúj, házon belüli fejlesztései kapcsán nemrég számolhattunk be arról, hogy végre gyakorlatilag a teljes lista kiszivárgott, így szemügyre vehettük, hogy milyen grafikus kártyákkal ismerkedhetünk meg az év végéig. A napokban azonban három további változatról is lerántották a leplet, amelyek noteszgépekben, kisebb PC-kben, valamint munkaállomásokban kaphatnak helyet.

A cég által közzétett hivatalos közleményben arról olvashatunk, hogy az Arc Pro A-sorozat első három tagja sorrendben az A30M, az A40, valamint az A50 nevet kapta meg. Mindhárom kártya a ray-tracing hardveres támogatásával, a gépi tanulás lehetőségével, valamint az AV1 hardveres gyorsításával rajtol el, ami mindenképpen jól jön majd a számukra kijelölt célterületen. Az első példány a jelölésnek megfelelően noteszgépes változatként jelenik meg a piacon, a második és harmadik azonban már asztali típusként debütál, sorrendben 50 és 75 wattos jellemző fogyasztással (TDP). A második kártya csak egy, a harmadik azonban már két bővítőhelyet foglal el, vagyis jóval nagyobb méretben válik elérhetővé.

Az A30M 3,5 TFLOPs teljesítményt kínálna a felhasználóknak, összesen 8 ray-tracing egységgel és 4 GB GDDR6-memóriával, ami nyilván nem nevezhető lenyűgözőnek. A másik két példány 4-4 Mini DisplayPort-csatlakozóval jelenik meg, ők tulajdonképpen az elsőként piacra dobott Arc A380 típus módosított változataiként foghatók fel. A memória mérete ez utóbbiak esetében sem változik, mint ahogy a ray-tracing egységek száma is marad ugyanaz (8), viszont a teljesítmény sorrendben 3,5 és 4,8 TFLOPs lenne, vagyis az A50 már némileg nagyobb erőt kínálna számunkra. A cél a különböző tartalmak és a szórakoztatói funkciók megfelelő kezelése, azok kiszolgálása, vagyis itt nem a játékok lesznek a célkeresztben.

Arról még nem tettek említést, hogy mikor és milyen árakon jelennek majd meg a fenti kártyák, a debütálásra viszont még idén szeretnének sort keríteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!