Gyurkity Péter

Szeptemberben jön az AMD Zen 4

Alakul a teljes család, az első példányok már szeptember közepén befuthatnak.

Május legvégén számoltunk be arról, hogy gyakorlatilag egyszerre jön majd az Intel és az AMD új generációja, bár a pontos dátumokat egyelőre még nem ismerjük. Ezen a téren még mindig nem látunk tisztán, viszont most a Zen 4 kapcsán bukkant fel egyszerre több értesülés.

A számos alkalommal megbízhatónak bizonyult Greymon55 osztotta meg friss információit a szokásos rövid Twitter-bejegyzésekben. Ezek egyike a Zen 4 architektúrára épülő első processzorokat, azok elnevezéseit sorolja fel nekünk, ebből pedig úgy tűnik, hogy a Ryzen 7950X, a 7900X, a 7800X, valamint a 7600X jelenik meg az első körben, míg a 7700X nem lesz tagja ezen csoportnak. Azt már egyéb, korábban közzétett részletekből tudjuk, hogy a teljes család ezúttal is 16 magnál tetőzik majd, ami arra utal, hogy a fenti lista első példánya épül majd ennyi egységre, a többiek sorrendben 12, 8, illetve 6 magot kapnak meg, természetesen ennek megfelelően szerényebb teljesítménnyel. A lépés logikusnak tűnik, annál inkább, mert a 2020-ban bemutatott 5000-es sorozat is ilyen felállással rajtolt el.

Egy másik rövid jelzésben már arról olvashatunk, hogy az AMD tervezi a Socket AM4 és a DDR4-memória támogatásának megőrzését, vagyis van arra esély, hogy ezen meglévő komponenseket nem kell majd feltétlenül kidobnunk. Azt persze még nem tudjuk, hogy pontosan milyen, a Zen 4 alapjaira épülő termékekről lenne szó, a forrás gyorsan meg is jegyzi, hogy ez utóbbi értesülés egy viszonteladótól származik, annak megbízhatósága pedig némileg kérdéses, mindenképpen biztató azonban, hogy egyáltalán felmerült egy ilyen hír.

A napokban emellett néhány fotó is kiszivárgott, amelyeken egy állítólagos kínai promóciós esemény látható. Ezen már a szeptember 15-i dátum szerepel, vagyis az új család ekkor jelenhet meg a piacon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!