Jobban megőrzi értékét az iPhone 13

A Samsung zászlóshajója sokat veszít eredeti árából, ennél még a Pixel 6 is jobban teljesít.

Az elmúlt hetekben számoltunk be arról, hogy tavaly már sokkal több felújított okostelefont vettünk, de az is egyértelművé vált, hogy a tinik elsősorban iPhone-ra vágynak. A csúcskategóriás megoldásokat most egy érdekes felmérésben vetik össze, ebben arra hívják fel a figyelmet, hogy az Apple fejlesztései őrzik meg legjobban eredeti értéküket.

Az online okostelefonos piacot üzemeltető SellCell a napokban közölte saját munkájának főbb eredményeit, amelyből érdekes trend rajzolódik ki, bár ez a korábbi hasonló felmérések alapján nem nevezhető túlságosan meglepőnek. Ők az induló árakból kiindulva figyelték meg az első két hónap fontosabb fejleményeit, az eredeti szint változásait mutatva meg nekünk részletes grafikonokon. Ebből az derül ki, hogy a három megfigyelt sorozat, a Galaxy S22, az iPhone 13, valamint a Pixel 6 egészen eltérő pályát fut be, amíg ugyanis a debütálásnál nagyjából egy szinten vannak ezen megoldások (a hivatalos ár sorrendben 799, 699 és 599 dollár), alig két hónap alatt már komoly eltérés figyelhető meg.

Az eredmények alapján az Apple megoldása mérsékelten veszít árából, ez az első hónapban nagyjából 20 százalékkal esik vissza, a rá következő hónapban viszont már 17 százalék alá csökken az értékvesztés mértéke. A Samsung zászlóshajója ezzel szemben már az első hónapban csaknem 47 százalékkal kerül kevesebbe, ez a szint pedig stagnál a második hónapban, ami többnyire megfelel az prémium androidos telefonoknál látott trendnek. Ettől eltérő viselkedést mutat a Google megoldása, a Pixel 6 ugyanis 43 százalékkal esik vissza az első hónapban, a következő periódusban azonban kicsit javítani tud, a csökkenés mértéke ugyanis 41,5 százalékra mérséklődik, annak ellenére, hogy ez a pálya inkább az Apple megoldásaira jellemző.

Az egyes családokon belül némileg eltérő számokat látunk, a legrosszabbul például a 128 GB-os Galaxy S22 Plus teljesített, a Google esetében pedig a 256 GB-os Pixel 6 Pro érdemelte ki ezt a címet. Az Apple oldalán a mini volt a legrosszabb, a 128 GB-os iPhone 13 Pro Max ára viszont alig 3,8 százalékkal esett vissza az első két hónapban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!