Franczy

Az Intel európai Linux-laboratóriumot kíván nyitni

[ZDNET] A hardveróriás Intel cég az elmúlt hónapokban jelentős hangsúlyt fektetett a Linux operációs rendszerekre, most pedig ezirányú stratégiáját még jobban meg szeretné erősíteni azáltal, hogy valahol Európában fel szeretne építettni egy kizárólag Linux-szal foglalkozó kutató és fejlesztő laboratóriumot.

A Intel ezen tervéről ehéten számoltak be a cég képviselői, akik arról is beszéltek, hogy az Egyesült Államok technológiai iparában jelenleg tapasztalható gazdasági hullámvölgy ellenére az Intel idén már 7,5 milliárd dollárt kíván a mikroprocesszorok és az egyéb hardverek fejlesztésére és gyártására költeni.

Amennyiben létrejön valahol Európában az Intel által kezdeményezett Linux fejlesztőközpont, akkor az lesz a világ második ilyen jellegű intézménye. Az első "Open Source Development Laboratory"-t idén januárban nyitották meg az Egyesült Államokbeli Portland-ben (Oregon). Az Intel ennek a létesítménynek a létrehozásában is nagy szerepet játszott, hiszen annak költségiből több mint 24 millió dollárt vállalt magára.

Az Intel vezetői szerint mindenképpen érdemes lenne létrehozni egy európai Linux fejlesztő laboratóriumot, hiszen az Egyesült Államokbeli cégekhez hasonlóan az európai "open source" (nyílt forrású) cégek és a nagyobb telekommunikációs vállalatok is elég nagy érdeklődést mutatnak a különböző Linux-os fejlesztések iránt.

"Az én szerény véleményem szerint mindenképpen érdemes lenne felépíteni egy ilyen központot." - nyilatkozta Pierre Cintra, az Intel e-Business Solutions and Support részlegének általános technikai menedzsere. "Mi elköteleztük magunkat a Linux mellett, így a jövőben remélhetőleg kiválóan együtt tudunk majd működni az európai Linuxos cégekkel." - mondta Frank Hoffmeister, az Intel Software Platform Group egyik vezetője.

Az Intel által létrehozandó Linux fejlesztési központ egyik célja az lenne, hogy olyan megoldásokat fejlesszenek ki, melyek által a szerverekre történő egyidejű TCP/IP csatlakozások száma növelhető lenne. Ezt a csatlakozási számot a jelenlegi 20 ezerről legalább 64 ezerre szeretnék emelni, ami már jelentős előrelépést jelentene a webes szolgáltató cégek számára. A másik kitűzött cél pedig az, hogy megoldják a Linux operációs rendszerek alatti, nyolcnál több (16) processzorral rendelkező rendszerek támogatását is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!