Berta Sándor

Európában is fog élelmiszert kiszállítani az Amazon

A kereskedelmi platform az eredetileg tervezett időpontnál közel hét évvel később valósítaná meg az elképzelését.

Az Amazonnal kapcsolatban már 2015 augusztusában tervezgették, hogy a Fresh nevű szolgáltatásával Európát is meghódítaná. Az óriáscég teherautói zöldségeket, gyümölcsöket, bort, salátát, tojás, halat és húst szállítanak a tengerentúlon. Az európai térhódítás azonban annak ellenére elmaradt, hogy része a társaság stratégiájának, ugyanis így szeretne közelebb kerülni a felhasználókhoz.

Most a The Information jelentette meg azt az információt, hogy az Amazon felelevenítette a 2015-ös tervét és azt minél előbb meg akarja valósítani a kontinensen. A híroldal rámutatott, hogy az amerikai vállalat már tavaly létrehozott egy új üzletet Nagy-Britanniában, amelyet a belső megbeszélések során és dokumentumokban Amazon Fresh Marketplace néven emlegetnek. A Prime szolgáltatásra előfizetők az Amazon alkalmazásán vagy oldalán keresztül két nagy brit szupermarketből tudnak élelmiszereket rendelni és a csomagokat még aznap kiszállítják az Amazon Flex-sofőrök.

A The Information hozzátette, hogy az Amazon most azt tervezi, hogy jövőre az élelmiszer-rendelési és -kiszállítási programját egész Európára és az Amerikai Egyesült Államok teljes területére kiterjeszti. Így az Amazon Fresh az Instacart és más olyan vállalkozások, például a Doordash és az Uber közvetlen vetélytársa lehet, amelyek az alkalmazásokon alapuló élelmiszer-rendelés területén jelen vannak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!