Franczy

Intel: a 3G mobilok komoly anyagi gondokat okozhatnak

A világ legnagyobb chipgyártó cége, az Intel a hétvégén arra kívánta figyelmeztetni a különböző cégeket, hogy amennyiben továbbra is a jelenlegihez hasonló óriási összegeket ölnek bele az egyelőre még kipróbálatlan következő generációs vezeték nélküli technológiákba, akkor a telekommunikációs eszközöket gyártó ipar a közeljövőben esetlegesen komoly anyagi veszteségeket könyvelhet majd el.

Hans Geyer, az Intel alelnöke és egyben általános menedzsere a most megrendezett GSM Világkongresszuson tartott előadásában hívta fel a megjelent hallgatóság figyelmét arra, hogy az említett ipari szegmens nagyon könnyedén komoly financiális problémákkal találhatja szemben magát.

"Jelenleg az a helyzet, hogy a telekommunikációs ipar egyes területei könnyedén csődbe mehetnek, mégpedig még az előtt, hogy az első 3G-s (harmadik generációs mobiltelefon) telefonhívás létrejönne." - mondta a konferencia utolsó napján tartott előadásában Geyer. Az Intelről annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy az elmúlt időkben nagyon gyorsan a vezeték nélküli telekommunikációs ipar egyik legnagyobb félvezetőgyártójává vált, hiszen több nagyvállalatot lát el különböző processzorokkal és memóriachipekkel.

A GSM Világkongresszuson tartott eléggé pesszimista Inteles előadás persze nem minden előzmény nélkül jött létre, hiszen korábban a mobiltelefon ipar több vezető cége is figyelmeztetett már az iparban várható ínséges időszakra. A három legnagyobb, mobiltelefonokat gyártó cég közé tartozó Motorola képviselői bejelentették, hogy a cég sajnálatos módon nem tudja majd elérni az előre tervezett első negyedéves mobiltelefon-eladási számokat.

Ezzel párhuzamosan a különböző telekommunikációs eszközöket gyártó francia Alcatel szóvivői arról tartottak beszámolót, hogy szerintük a harmadik generációs mobiltelefonok a legjobb esetben is csak 2004-ben láthatnak majd napvilágot. Ez egyébként az eredeti tervekhez képest körülbelül egyéves késést jelent. Az első GPRS (General Packet Radio Service) mobiltelefonját a héten bemutató Alcatel az újgenerációs készülékek késéséért elsősorban az új technológiák kifejlesztéséhez szükséges hosszú időt és a tetemes költségeket okolta.

"A 3G mobiltelefonok megjelenéséig mostantól számítva még legalább 3-5 évet kell majd várni, míg tavalyi felméréseink szerint ez az idő még 2-3 év volt. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy az első ilyen készülékek 2003 végén, 2004 elején piacra kerülhessenek." - nyilatkozta Michel Rahier, az Alcatel mobil részlegének elnöke.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!