Gyurkity Péter

Apple: jövőre jön a digitális azonosító

Néhány hónapot csúszik a megoldás, jövőre viszont már helyettesíthetjük okmányainkat.

Az Apple hagyományosan saját operációs rendszerének biztonságos jellegét emeli ki, eközben azonban dolgoznak az újabb és újabb funkciók integrálásán. Az egyik ilyen, kifejezetten érdekes adalék a digitális okmányok mellékelése, amelyek mind az okostelefonokban, mind pedig az okosórákban helyet kapnának, ez azonban csak néhány hónapos csúszással válik majd elérhetővé.

A cég az iOS 15 fontosabb részleteit felsoroló hivatalos oldalon említi meg, hogy a Wallet, vagyis a digitális pénztárca valamikor a jövő év elején bővül majd ki a digitális okmányokat tartalmazó funkcióval, bár ezzel kapcsolatban legalább ilyen fontos lesz az egyes tengerentúli államok programhoz való csatlakozása, hiszen a digitális megoldás másik oldalon történő elfogadása nélkül semmire sem mennénk azzal. Szeptemberben már jelezték, hogy az első körben összesen 8 amerikai állam (először Arizona és Georgia, majd pedig Connecticut, Iowa, Kentucky, Maryland, Oklahoma és Utah) fogadja majd el a cég fejlesztését, amelyeket az erre kijelölt reptereken használhatunk majd, az illetékes hatóság (Transportation Security Administration, TSA) ellenőrző-pontjain.

A digitális azonosító alkalmazásával tulajdonképpen meglévő, papír- vagy műanyagalapú okmányainkat vihetjük fel a készülékekre, a listán először a jogosítvány, valamint az egyes államok által alkalmazott azonosítókártyák jelennének meg. Ezt követően a meglévő iPhone vagy Apple Watch egyszerű felmutatásával azonosíthatnánk magunkat, az erre használt leolvasókhoz érintve hordozható kütyünket, ami szintén fontos körülmény, hiszen nem lesz szükség a telefon vagy okosóra leadásához. A repterek után a tervek szerint további helyszíneken is bevezetnék a platform támogatását, itt felmerül többek között a kiállítások, az egyéb rendezvények, illetve az eltérő termékeket áruló forgalmazók bevonása is.

A vállalat nem közölte, hogy pontosan mely verzió támogatja majd a funkciót, a jelek szerint azonban a 15.2 még nem lesz erre alkalmas.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!