Franczy

John Carmack a Doom 3-ról és a GeForce 3-ról

John Carmack, az id Software tulajdonosa és egyben főprogramozója a neten közzé tette a GeForce 3-mal illetve a Doom 3-mal kapcsolatos gondolatait, így most röviden tekintsük át ezt az írást!

"Éppen most értem haza Tokióból, ahol MacOS-X alatt egy GeForce 3 kártya segítségével bemutatót tartottam az id Software új engine-jéről. Ezt megelőzően sokat gondolkodtunk azon, hogy mikor mutassuk be először az új engine-t, de azt hiszem ez egy jó időpont volt. Most azonban egy jó darabig nem hozunk majd nyilvánosságra újabb Doom 3 részleteket. Windows-Intel platformon ugyan jobbak vagyunk, de a kiállításon tartott bemutatón az Apple által nyújtott teljesítmény is nagyon meggyőző volt, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a kiállítás előtt milyen rövid idővel kaptuk csak meg az első drivereket. A Doom 3 egyénként terveink szerint egyidőben fog majd megjelenni Windows, MacOS-X és Linux operációs rendszerekre is.

Most pedig pár szót szólnék a GeForce 3-ról. A néhány hete nálam lévő kártyáról csak annyit tudok mondani, hogy egyszerűen fantasztikus. A Voodoo 2 megjelenése óta egy grafikus gyorsító sem keltett bennem olyan jó benyomást, mint a GeForce 3, mely óriási teljesítménye mellett rengeteg új szolgáltatással is rendelkezik. A grafikus programozóknak minél előbb feltétlenül be kell szerezniük egy ilyen kártyát. A felhasználók oldaláról nézve a dolgot már nem ilyen egyszerű a helyzet, hiszen egyelőre egy jó ideig még nem lesz majd olyan program, amely kihasználná a kártya által nyújtott lehetőségeket. Persze a GF3 minden szempontból gyorsabb a GF2-nél, de főleg anti-aliasing mellett.


Az ATI Radeon több szempontból is jó próbálkozás, de a Radeon hiányosságai miatt szerintem manapság a GeForce 2 Ultra kártyák a legjobb vételek. Szerintem a névválasztás nem volt túl szerencsés a GeForce 3 esetében. A GeForce 2 csak sebességben nyújtott többet az első GeForce sorozathoz képest, míg a GeForce 3 esetében már lényeges architektúrabeli változásokról beszélhetünk.

A grafikuskártyák piacán mára lényegében már csak két nagy cég maradt versenyben: az ATI és az Nvidia, bár elképzelhető, hogy a 3D labs, a Matrox, vagy egyéb jelenleg alvó gyártó meglep majd minket. Minden bizonnyal jobb lenne, ha lenne egy komoly harmadik versenyző is, de el kell ismernünk, hogy az Nvidia most nagyot alkotott."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Trak #19
    Hali!
    Carmack ISTEN! Szerintem elég nagy cége van ahhoz, hogy saját véleménye legyen!
    accord: felőlem fejlesszenek jobb gépekre...
    Csak nem mindenkinek van pénze arra a gépre...
    Te lehet szerencsés vagy, és nekd igen, de sokunknak nincs, és ezt tudják a fejlesztők is , és nem csak csúcs gépre fejlesztenek, hanem kissebre is, mert úgy több ember megveszi...
  • accord #14
    "De azert mondjuk szerintem a Carmack gepebol kikene tepni azt a Geforce3-at"
    Nem, nem!!!! Örülök, hogy valaki értelmes vid. kártyákra fejleszt. Nekem meg abból van elegem, hogy mindenki elavult, vacak, gyenge kártyákra fejleszt, mint a Voodoo2, meg a TNT... NEM! Egy Geforce2 MX már elég olcsó, de senki nem használja ki még azt sem!! Tisztelet a kivételnek (pl. Unreal2, Etherlords, Elder Scrolls 3 alias Morrowind, Doom 3, és még NÉHÁNY :( játék)
    Hajrá FEJLESZTŐK, le a Celeron 300+TNT-s játékokkal!!! Az rendben van, hogy ez a min. követelmény, de hogy erre optimalizálnak még sokan.... (vagy nem sokkal jobb gépre... :(
  • Dikkma #9
    Hihetetlen, mekkora egy ember ez a Carmack. Az egyik legjobb programozó, akárki akármit mond.
  • ixyon #7
    lehet,hogy csak 1/3 papíron,de nem hiszem, hogy olyan sokakkal kellene osztozni a vezetői széken, hiszen ki a franc rúgna ki 1 ilyen sikerembert?

    2 szerintem is elfogult, de nem indokolatalnul.
    ezek a mac cuccok az új procival már nagyon kenik!
  • Pali #3
    De a Geforce 3-at illetően biztosan igaza van.