Frissülnek az AMD chipjei

A mostani sorozat kap újabb példányokat, míg egy másik hírt gyorsan cáfoltak.

A Ryzen névre hallgató asztali és noteszgépes processzorok családja gyorsan frissülni fog, legutóbb arról számolhattunk be, hogy már gyártják a 6000-es sorozatot, annak tagjait. Most a jelenlegi generáció frissülését jelezték külsős források, míg egy másik hír csak rövid ideig váltott ki izgalmakat.

A Twitter oldalán bukkant fel több rövid bejegyzés, amelyben a mostani generáció, vagyis a Ryzen 5000-család frissülését jelzik számunkra. Ezúttal érdekes módon nem a teljesítmény, a főbb technikai jellemzők, vagy éppen a kialakítás kapcsán számolhatunk be újításról, a B2-revíziószámot magukon hordozó példányok ugyanis szinte minden tekintetben megegyeznek az eddig kapható változatokkal, viszont az AMD számára leegyszerűsítik a sorozatgyártással és a logisztikával kapcsolatos feladatokat, ezen folyamatokat, vagyis a jövőben még több ilyen chip lát majd napvilágot és jut el a felhasználókig a különböző konfigurációk részeként, illetve különálló termékként, ami jótékony hatással lehet a kereskedelmi árakra. Az alaplapgyártók gyorsan frissítették az AM4-foglalattal ellátott lapok kompatibilitási listáját, hogy elkerüljék a kavarodást, ezen listákon pedig szintén az eddig ismert jellemzőket látjuk.

Nem sokkal ezt követően egy másik hír is felbukkant a világhálón, amely azonban már a Ryzen 7000-sorozat várható megjelenésére, annak debütálására vonatkozott. A jól ismert névnek, komoly piaci szereplőnek számító HP hivatalos oldalán ugyanis egyes asztali all-in-one konfigurációk részeként már ezen chipeket sorolták fel, aminek kapcsán rögtön megindult a találgatás a 6000-es sorozat valószínű átugrásáról, illetve a tervezettnél koraibb, sokkal gyorsabb megjelenésről. Hamarosan nyilvánvalóvá vált azonban, hogy elírásról van szó, mivel az oldalon számos hasonló hibát találtak, amire jó példa, hogy az SSD-k helyett SSE-meghajtókat említettek meg fontos komponensként.

A Ryzen 7000 tehát nem 2022 elején jelenik majd meg, az AMD minden bizonnyal marad az eddigi tervnél, a sorban tehát a Ryzen 6000 jön majd, jó eséllyel valamikor a következő évben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!