SG.hu
Japánban debütált a világ első jenhez kötött stabilcoinja
Ez kicsi, de jelentős lépés egy olyan országban, ahol sok fogyasztó még mindig a hagyományos fizetési módokat, például a készpénzt és a hitelkártyákat részesíti előnyben.
A JPYC nevű japán startup elkezdett kibocsátani stabilcoinokat (vagy stablecoinokat) - amelyek szintén JPYC néven futnak -, amelyek teljes mértékben átválthatók jenre, és amelyeket hazai megtakarítások és japán állampapírok (JGB-k) fedeznek. A vállalat célja, hogy három év alatt 10 billió jen (66 milliárd dollár) értékű JPYC-t bocsásson ki, és hogy a digitális eszközöket széles körben használják külföldön is. Kezdetben nem terveznek tranzakciós díjakat felszámítani, hogy ösztönözzék a használatát, hanem a JGB-k kamatából szeretnének bevételt szerezni.
"Reméljük, hogy az alacsony tranzakciós és elszámolási díjakkal ösztönözni tudjuk az innovációt a startupok számára” - mondta Noritaka Okabe vezérigazgató egy sajtótájékoztatón. "A globális interoperabilitás növelése nekünk is előnyös lenne, ezért nyitottak vagyunk a tőkekapcsolatokra” – tette hozzá. A blokklánc-alapú stabilcoinok általában fiat pénznemhez vannak kötve, és gyorsabb és olcsóbb tranzakciókat tesznek lehetővé. Donald Trump amerikai elnök erős támogatásával az amerikai dollárhoz kötött stabilcoinok száma megugrott, és a Bank for International Settlements (Nemzetközi Fizetések Bankja) szerint ma már a globális stabilcoin-kínálat több mint 99%-át teszik ki.
A stabilcoinok iránti érdeklődés globálisan is növekszik. A Nikkei napilap ebben a hónapban arról számolt be, hogy Japán három legnagyobb bankja közösen fog stabilcoinokat kibocsátani. Tomoyuki Shimoda - a Japán Bank korábbi vezetője, aki jelenleg a japán Rikkyo Egyetem oktatója - elmondta, hogy a jen alapú stabilcoinok nem fognak ugyanolyan lendületet venni, mint az amerikai dollárral fedezett stabilcoinok, amely a világszerte használt tartalékvaluta. "Nagy a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy a jen alapú stabilcoinok elterjednek-e Japánban” - mondta. „Ha a nagybankok is belépnek a piacra, a folyamat felgyorsulhat. De ez még így is legalább két-három évet vehet igénybe.”
A politikai döntéshozók aggodalmuknak adtak hangot, hogy a stabilcoinok elősegíthetik a szabályozott bankrendszeren kívüli pénzeszközök mozgását, és potenciálisan alááshatják a kereskedelmi bankok szerepét a globális fizetési forgalomban. "A stabilcoinok a globális fizetési rendszer kulcsfontosságú szereplőivé válhatnak, részben felváltva a bankbetétek szerepét” - mondta Ryozo Himino, a BOJ alelnöke egy múlt heti beszédében, sürgetve a globális szabályozókat, hogy alkalmazkodjanak a változásokhoz. Ázsiában máshol Dél-Korea ígéretet tett arra, hogy engedélyezi a vállalatoknak a won alapú stabilcoinok bevezetését, és Kína is fontolgatja a jüan alapú stabilcoinok használatának engedélyezését.