Gyurkity Péter

Intel: vége az AMD előretörésének

A soron következő újabb generációval behoznák a lemaradást.

Az AMD és az Intel versenyfutása kapcsán az elmúlt hetekben olvashattunk az ARM-chipek fejlesztéséről, az AMD piaci részesedésének fokozatos növekedéséről, de eközben az is kiderült, hogy az Intel friss fejlesztése meglehetősen vegyes képet mutat. Most a cég első embere nyilatkozott az aktuális helyzetről, szerinte a rivális előnyének már vége.

A napokban a CRN készített hosszabb interjút Paul Gelsingerrel, ennek során pedig a cégvezető egyáltalán nem nyilvánított ki komoly aggodalmat a fenti folyamatok kapcsán. Ez részben persze azzal magyarázható, hogy ilyen érzelmeket soha nem mutatnak meg a nyilvánosság előtt, viszont legalább ilyen fontos, hogy komoly reményeket fűznek a soron következő generációkhoz. Ezek között kap kiemelt szerepet a most elrajtoló Alder Lake, amely sorrendben a 12. Core-családként fut be a piacon, ezt pedig a Sapphire Rapids kódnevet megkapó Xeon-processzorok egészítik majd ki a szerverek területén. Gelsinger szerint amint elterjednek ezek a chipek, senkinek nem lesz majd kétsége afelől, hogy ki viselheti a fején a koronát.

Hozzátette ehhez, hogy az elkövetkező években folytatják a kemény munkát, ennek keretében arra törekednek, hogy minden fontosabb területen ismét vezető szerepet töltsenek be, ezzel kapcsolatban pedig már mi is láthattuk a komoly elhatározást, hiszen hatalmas összeggel bővítik a gyártókapacitást, többek között Európában és Észak-Amerikában. Az AMD fejlesztéseivel kapcsolatban elismerte, hogy a rivális az utóbbi néhány évben igencsak jól teljesít, megoldásaik kifejezetten versenyképesnek bizonyultak, ezt nem is akarja elvitatni tőlük, viszont szerinte ennek az időszaknak most vége, hiszen befut a fent említett két sorozat, amelyek megfelelő választ adnak a versenytárs megoldásaira.

Ahogy azt korábban mi is említettük, az Alder Lake maximum 16 maggal érkezik, ezek a fogyasztást tekintve a teljes pályát lefedik, hiszen az étvágy a pontos típustól függően 9 és 125 watt között mozog majd, meglátjuk, ez mire lesz elég.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dyra #4
    Gyártástechnológiában nem úgy néz ki, hogy hátrányban lesznek a közeljövőben. Ez pedig alapvetően meghatározza a versenyképességet.
  • Agyturbinikusz #3
    En meg addig fogok itt trollkodni, amig nem tudok a sajat accountombol, megtekinteni az eddigi hozzaszolasaimat, mert csak egy modja van, ami nem mindig segitokesz, mert mindig a sajat hozzaszolasomra kell kattintani, hogy megjelenjen, a sajat accountom alol nem elerheto semmilyen formaban.

    Na ez hogyan segiti az Intel elore toreset?
  • caprine #2
    A legnagyobb hiba ha valaki lebecsüli a konkurenciát, az a bukás előszele. amúgy meg sok cégnél itt kis hazánkban meg gondolom külföldiában is előfordul, hogy a takaritónő vagy a sofőr jobban informált a cégről mint a tulajdonos, vagy a legfelső vezetés.

    Az AMD jó, és személy szerint örülök, hogy a minimum 10 éves lemaradás és rengeteg deficites év után végre jól megy. Az intel túl sokáig szívta a felhasználók vérét, ideje volt hogy vége legyen. De most tényleg a intel hány tokozást kihozott (vagy 15-t) csak azért, hogy nehogy csak procit keljen cserélned hanem alaplapot is amin megint az ő chipjük van, dupla profit, na meg a ventit is cserélned kellett mert éppen 2 miiliméterrel más lett az osztókör, no comment. Értem én ezt az amortizációs dolgot, de akkor is. ÉS az AMD-nél ott az AM3 hány éven át ment 7-8?, a TR4 csak a nagy méret miatt kellett, a AM4-is megy már 4 éve.
  • Balu777 #1
    Álmodoznak csak. Asztali konfigokban talán tudják hozni, de szerverek terén ez még nagyon erős megnyilatkozás, mert még mindig a kanyarban sincsenek, mint ahogy a hdet piacról is két éve végleg visszavonult az Intel, mert nem tud a mai napig a threadripperekkel versenyre kelni, pedig ott az amd még a régi tr procikat tolja és a frissítést is halasztja, mert egyszerűen nincs lépéskényszerben. Szóval egyenlőre álmodik a nyomor. :D
    Amúgy az Intel részéről úgy nyilatkoznak, mintha az Amd-nél megállna minden fejlesztés és ölbe tett kézzel várnák, amíg az Intel felzárkózik. De tudjuk Intel részéről már sok lenéző megnyilatkozás volt, mint anno az ilyenek: "Amd csak egy összeragasztott procit tákolt..."

    Utoljára szerkesztette: Balu777, 2021.10.08. 01:14:50