Berta Sándor

Európába tartanak a török startupok

A kisázsiai cégek egyre inkább a kontinens és annak vállalatai felé fordulnak.

A törökországi vállalkozások az idén eddig tízszer annyi tőkét vonzottak be, mint a egész tavalyi évben. Nem csoda, hogy a nemzetközi befektetők érdeklődését is egyre gyakrabban keltik fel a törökországi társaságok. A Dealroom globális adatbázis rámutatott, hogy a török startupok az év eleje óta 2,6 milliárd eurót gyűjtöttek. Az összeg elsősorban az olyan tranzakcióknak köszönhető, mint a Trendyol nevű elektronikus kereskedelmi platform 1,5 milliárd amerikai dolláros üzlete, amely pillanatok alatt az állam egyik legértékesebb cégévé tette a Trendyolt.

A divattal, bútorokkal és elektronikai árucikkekkel foglalkozó piactér jelenleg sokkal jobb helyzetben van, mint számos tőzsdén bejegyzett vállalat. A Getir nevű csomagszállítási vállalkozás értéke pedig egy 555 millió amerikai dolláros finanszírozási körnek köszönhetően 7,5 milliárd amerikai dollárra nőtt. A befektetők között volt a Sequoia és a Tiger Global. A török társaságok egyre inkább az európai piac felé kacsingatnak.

Serkan Ünsal, a Startups.watch nevű befektetéselemzési platform alapítója közölte, hogy a folyamat körülbelül 2017-ben kezdődött, amikor az olyan cégek, mint a Getir, a Peak Games és a Rollic nemzetközi viszonylatban is ismertté váltak és sikereket könyvelhettek el. E vállalatok iránt ezután nőtt meg az érdeklődés mind a helyi, mind a nemzetközi befektetők részéről. Teddie Wardt, az Insight Partners képviselője mindezt azzal egészítette ki, hogy a török startup-ökorendszer nagyon izgalmas és számos tehetséggel rendelkezik különösen a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás területén.

A török játékfejlesztés szintén nagyon sikeres. Az esztendő első és második negyedévében a tíz legnagyobb tranzakció közül egyaránt három érintette ezt az ágazatot. A Dream Games értéke például júniusban elérte az egymilliárd amerikai dollárt. Az elemzők rámutattak, hogy a török startup-ökorendszer a sikerek ellenére nagyon függ a külföldi tőkétől. A KPMG munkatársai úgy számolnak, hogy a külföldi beruházók tavaly az ökorendszer tőkéjének 92 százalékát biztosították, de a finanszírozási körök csupán 22 százalékában vettek részt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!