Berta Sándor

Leállította a korlátozott ideig elérhető üzeneteket a Twitter

A funkció mindössze nyolc hónapig volt elérhető.

A Twitter tavaly márciusban jelentette be, hogy Brazíliában teszteli a korlátozott ideig elérhető üzeneteket, amely neve tweetek helyett fleetek, s 24 óra után maguktól eltűnnek a rendszerből. A cég nevében 2020 novemberében Joshua Harris dizájnigazgató és Sam Haveson termékmenedzser azt közölte, hogy az elmúlt hónapokban Brazíliában, Dél-Koreában, Indiában és Olaszországban elvégzett tesztek sikeresek voltak. Az előzmények ismeretében meglepő, hogy a mikroblog platform most jelezte, hogy az önmagukat törlő üzenetek alkalmazásának a lehetőségét augusztus 3-tól leállítja. A hivatalos indoklás alapján a lépésre azért került sor, mert a nyolc hónappal ezelőtt bevezetett funkcióra a felhasználók részéről alig volt igény. A Twitter - stílusosan egy tweetben - azt írta, hogy valami új dolgon dolgozik.

A The Verge arról számolt be, hogy azon a helyen, ahol eddig a fleetek voltak láthatók a jövőben csak a Spaces fog megjelenni. Az utóbbi egy élő audio chatszoba, amely hasonló funkciót kínál, mint a Clubhouse nevű audioalapú közösségi hálózati alkalmazás. A fleet-korszak lezárulását a Twitter úgy kommentálta, hogy szeretett volna még több embert elérni azok közül, akik eddig a szolgáltatást nagyon visszafogottan használták. Miután azonban nem történt érdemi változás, így inkább a funkció leállítása mellett döntött.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • end3 #1
    Mivel lassan az egész világon nemzetbiztonsági törvények alapján kell megőrizniük a szolgáltatóknak mindenféle kommunikációt, hát persze, hogy perek garmadáját kockáztatták volna, a látszólag eltűnő, törölt üzenetek alapján mégis lefolytatott, esetleges hatósági eljárásokkal kapcsolatban.