Angel

VIA Cyrix III 667 MHz



A Cyrix jó néhány változáson ment keresztül, amióta kiadták a legelső terméküket. 1988-ban egy kis társaságból alakult ki a cég, az egykori Texas Instruments dolgozói által jött létre. A Cyrix eredetileg nem gyártott CPU-kat, inkább coprocesszorokat mutattak be a 286-és a 386-os rendszerekbe. Lassan fejlődtek a többi gyártóhoz képest, de rövidesen megszületett az irányadó Cyrix 6x86 processzor az idősebb 5x86 után. A Cyrix 6x86 volt az a chip, amelyre felfigyeltek jó teljesítménye és alacsony ára miatt. Úgy látszott, hogy a Cyrix fel tudja venni a versenyt az Intellel szemben.

Ez a terv azonban megváltozott, mert 1997 júliusában a National Semiconductor (NSM) megvásárolta a Cyrixet. Ugyanebben az évben az NSM megváltoztatta a Cyrix fókuszát, ez felerősítette a céget, és az integrált processzorokba fektettek nagyobb energiát. Így jött létre a Cyrix MediaGX chip is, integrált videoval- és hanggal. Azt remélték, hogy ezzel a PC-s processzorgyártás élvonalába küzdik fel magukat.

Ezután sokat késve megjelentek - igen nagy csalódást keltve - a Cyrix MII chipek. Majdnem egy teljes évig a PR-300 és a PR-333-al (PR=Performance Rate, ez a szó viszonyított teljesítményt jelent, ezt a névleges órajel helyett használták) foglalkoztak, ezzel úgy nézett ki, hogy a National Semiconductor letéríti a céget a helyes útról, amely csődöt eredményezhet.

1999 augusztusában a Cyrix már a megsemmisülés szélén volt, de a tajvani chip-gyártó cég, a VIA megvette a haldokló társaságot a National Semiconductor-tól, összesen 167 millió dollárért. A VIA Technologies nem csak az MII vonal folytatásáért vette meg a céget, hanem a Cyrix jövőjére is gondolt. A VIA abban reménykedett, hogy vissza tudja hozni a céget a mélypontról, és versenyképessé szerette volna tenni a vállalat termékeit.

Nem a Cyrix volt az egyetlen cég, amit megvásárolt a VIA Technologies. Kis idő elteltével - a Cyrix megvétele után - 1999 szeptemberében a cég szert tett a Centaurra, amit az IDT-től vett meg. Ez a tranzakció 51 millió dollárba került a VIA-nak. Így a VIA a Centaur x86 mikroprocesszorok gyártását vette tervbe, és nem foglalkoztak annyira a WinChip CPU-kal. Néhányan még emlékezhetünk a WinChip processzorok kiadására, alacsony árat és jó teljesítményre számítottunk. Sajnos látszott, hogy az IDT WinChip CPU-jai meg fognak bukni, minden ilyen processzort kritikák értek. A VIA ismét azt remélte, hogy fel tudja karolni reménytelen helyzetben levő céget.

Most a VIA Technologies két hajdani chip-gyártó vállalatot tart a kezében, a Cyrix és a WinChip processzorok jövője is az ő döntéseitől függ.

Az "új" VIA Technologies első terméke a Cyrix III, amelyet a két cég megvétele után jelentetett meg. Az új chip 2000 áprilisában jelent meg és Joshua maggal van ellátva. Elfogadható a teljesítménye és az ára is alacsony, ez jellemző a többi Cyrix processzorra is. Ennek ellenére a rajongók nem lettek meghatva.

A következő Cyrix III neve nagyban különbözött az előzőtől. Bár ez is Cyrix néven született, de az IDT által tervezett Centaur x86 mikroprocesszor maggal lett ellátva, melynek a fedőneve Samuel mag lett. Ez is a közismert "PR" kategóriába volt besorolható. Az új Cyrix III ugyan más magot kapott, de neve maradt a régi, viszont a teljesítménye rosszabb volt, mint a Joshua maggal ellátott elődje. Úgy látszott, hogy a Cyrix III arra a sorsra jut, mint a Dodo (olyan madárfaj, amely már kihalt). Az emberek csodálkoztak, hogy egy nagyobb órajelű termék hogyan lehet rosszabb teljesítményű, mint az elődje, ami kisebb órajelű volt. A Cyrix rajongók csak fogták a fejüket, azt gondolták, hogy a Cyrix nevet már nem lehet megmenteni.

De a VIA nem adta fel ilyen könnyen. Összeültek a mérnökök, akik az eredeti Joshua Cyrix III-at tervezték, és kemény munkával az IDT csapata megalkotta a legújabb Cyrix III-at. Ez a CPU egy új Samuel maggal rendelkezik, amelyet tökéletesítettek. A mag neve, pedig Samuel2. A Samuel2 mag

Az eredeti Samuel mag - amely a Cyrix III chippeket erősítette - nem volt tökéletes. De a VIA meg akarta menteni a Cyrix III-at, ezért több változtatást kellett végrehajtani az új Samuel2 magon. Nem melegedhet túl, jó teljesítménye legyen és versenyképes ára, erre kellett figyelni a gyártónak.

Szembetűnt azonban valami, ami elhamarkodottnak tűnhet. A Samuel2 már 0.15-mikronos eljárással készült. Rendes körülmények között ez a módszer csökkenti a gyártási költségeket, és a processzor nem termel annyi hőt, mint elődje. Ebből következik, hogy az ára is alacsonyabb lesz. A VIA Technologies az a vállalat, amely képes volt a Samuel2 magot 0.15-mikronnal készíteni. Tehát nem biztos, hogy elhamarkodottan döntöttek. Így a Samuel2 mag a világ első 0.15-mikronos x86 CPU-ja.

A Samuel2 magot forradalminak is tekinthetjük. Az Intel és az AMD legutóbb kiadott processzorai "csak" 0.18-mikronos eljárással készülnek, ilyen például a frissen kiadott Pentium 4. Milyen eltérések adódhatnak a kisebb mikronszámból?

Az új Cyrix III-ban csökkentették a tranzisztorok méretét, kisebb lett a feszültsége, így kevesebb energiát használ föl. Túlmelegedésre nem kell számítani. Az energiafelhasználás csökkentése idézte elő a tranzisztorok méretének csökkenését. Tudjuk, hogy a hő ellenség, mert az a processzorban csökkenti a tranzisztorok felhasználhatóságát. A mikronszám csökkentésével a VIA elkezdheti a nagyobb órajelű Cyrix III processzorok gyártását. Nem meglepetés tehát, hogy a legelső Samuel2 alapú Cyrix III processzor 700MHz-en fut és ez csak növekedni fog. Feltehetően az 1.0 GHz sem fog problémát okozni a kis mikronszám miatt.




Mint már az előbb említettem az energia felhasználás úgy csökken, ahogy a gyártási eljárás javul. A Samuel2 alapú Cyrix III 1.5 volton fut, 4.5 wattra van szüksége a 600MHz-es-és 5.1 wattra a 700Mhz-es processzornak. Ez jóval alacsonyabb, mint az Intel CPU-jainak a fogyasztása. A Celeron 600-nak (1.6 volton működik) 5.8 watt szükséges a futáshoz.

A Samuel2 kevés energiát fogyaszt ennek eredménye az, hogy kisebb hőmérsékleten fut. A 0.15-mikronos eljárásnak köszönhetően a Samuel2 alapú Cyrix III bizonyos előnnyel rendelkezik a többi processzorral szemben. A VIA szerint a chip tökéletes.

A chip ára a gyártási eljárás miatt csökkent. A magméret is csökkent, ezért azonos számú tranzisztor gyártásához kevesebb szilíciumot kell felhasználni. A 0.15-mikronos Samuel2 mag esetében a magméret egészen kicsi pontosan 52mm^2. Ez 69%-a az eredeti Samuel maggal rendelkező Cyrix III-nak és fele a Coppermine 128 magot használó legújabb Intel Celeron processzoroknak.

Tulajdonságai

A Samuel2 mag nagyban hasonlít az eredeti Samuel magra, mert majdnem hogy csak a magmérete csökkent. A chip ára drámaian leesett, de ugyanolyan komplex maradt a Samuel2 mint elődje, csak kisebb szilicíumdarabkán. Nem csak a magméret zsugorodását kell említenünk, hanem a VIA hozzáadott egy 64KB-os L2 cache-t is. Az eredeti Samuel 0KB L2 cache-vel rendelkezett és ezt növelték 64KB-ra.

Természetesen az L2 cache növelése feljavítja a Samuel2 sebességét. Ugyanezt láthattuk a Celeron magok cseréjénél. Először a Convington magot cserélték Mendocinora és azután jött a Coppermine 128. Az L2 cache növekedése különböző volt. A Duron és a Thunderbird cache-je egyedülállónak nevezhető, ezalatt azt értem, hogy az L1 cache nincs duplikálva az L2 cache-ben. Ilyen nagy L1 cache-vel - beleértve a Samuel2-őt is - az L2 cache kihasználatlan, mert az L1 cache teletölti információval.

A 0.15-mikronos eljárás és a 64KB-os L2 cache miatt tűnik ki a Samuel2 mag és ezért emeli ki a Cyrix III-at. A chip MMX-el és 3DNow! támogatással is el van látva csakúgy, mint az elődje ráadásul ezeket még tökéletesítették is. 12 szintes pipeline-t tartalmaz ez kevesebb, mint a Pentium 4-é, mivel ennek 20 szintes a pipeline-ja. A népszerű AMD Duronnak szintén 12 szintes pipeline-ja van.

A Samuel2 busz sebessége ugyanaz, mint az eredeti Samuelé, tehát az új Cyrix III 100MHz-és 133MHz-en fut. Ez nagyon jó a 66MHz-es Intel Celeronokkal szemben, de nem elég jó az AMD Duron 100MHz DDR (effektív 200MHz) ellen. A 700MHz-es Cyrix III 100MHz-en lassabb, mint a 667MHz-es 133MHz-en, ez nagy megdöbbenést okozott. Az új Cyrix III minden Socket 370-es alaplapba beleillik - csakúgy, mint az elődje - szabványos Socket 370-es alaplapokba pedig BIOS frissítéssel tehetjük bele. Mostanában lesz kapható PPGA és CPGA formában is.

Az itt látható táblázat egy gyors összegzést mutat be a Samuel 1/2 Cyrix III processzorról és összehasonlítja ezeket az Intel és az AMD termékeivel. Lássuk a tesztet, vajon a VIA eleget változtatott a Cyrix III-on ahhoz, hogy felvegye a versenyt a többi CPU-val szemben.

CPU jellemzők összehasonlítása
 
AMD Duron
Intel Celeron
VIA Cyrix III
Mag
Spitfire
Mendocino
Coppermine128
Samuel
Samuel2

Órajel

600 - 800 MHz
300 - 533 MHz
533 - 800MHz
500 - 667 MHz
667 MHz +
L1 Cache
128KB
32KB
128KB
128KB
L2 Cache
64KB
128KB
0KB
64KB
L2 Cache sebessége
magsebesség
magsebesség
magsebesség
L2 Cache busz
64-bit
64-bit
256-bit
N/A
?
Rendszerbusz
100 MHz DDR (gyakorlatilag 200 MHz) EV6
66 MHz GTL+/ 100 MHz
(csak 800 MHz-nél)
100 - 133 MHz GTL+
Interfész
Socket-A
Slot-1
Socket-370
Socket-370
Socket-370
Gyártási eljárás
0.18 mikron
0.25 mikron
0.18 mikron
0.18 mikron
0.15 mikron
Magméret
100mm^2
153mm^2
106mm^2
75mm^2
52mm^2
Tranzisztorok száma
25 millió
19 millió
28 millió
11 millió
15 millió
A Teszt

Teljesítmény teszt Business alkalmazások alatt

A teszt előtt nézzük meg, hogy a Business Winstone 2001 milyen értékeket mutat meg és tisztázzuk a teszt körülményeit is.

A Business Winstone 2001 megmutatja a rendszer sebességét és hogy milyen gyorsan tudja a feladatokat elvégezni. Mostanában az alkalmazások változtak, de ez a program adott alkalmazások alatt fejezi ki az eszközök valós teljesítményét. A teszt eredményéből megtudhatjuk, hogy megfelel-e a rendszerünk/eszközünk az adott programhoz.

A Business Winstone 2001-ben is vannak elavult alkalmazások és programok csakúgy, mint elődjében. Ezért a teszt legtöbbször kis értéket mutat, vagy valótlan adatokat közöl velünk, pedig mi újszerű alkalmazásokat használunk a rendszerünkben. Nem kérdés tehát, hogy a Ziff Davis Medianak frissíteni kellett az elavult Business Winstone 2000-ret. Ez ugyanis nagyon régi programokat tartalmaz, ilyen például a Microsoft Office 97.

A frissített verziójú Business Winstone, a 2001-es verzióban a következő alkalmazások futnak, és ezek alatt folyik a teszt: Microsoft Access 2000, Microsoft Excel 2000, Microsoft FrontPage 2000, Microsoft PowerPoint 2000, Microsoft Word 2000, Microsoft Project 98, Lotus Notes R5, NicoMark Winzip, Norton AntiVirus és a Netscape Communicator 4.7. A feladatokat úgy végeztük el, hogy közben más alkalmazások is nyitva voltak, így mutatta ki a teszt a számítógép kihasználtságát. A programok néhány feladatot tömörítés, vírusellenőrzés vagy adatbázis frissítés közben végeztek el.

Nagyon örültünk a Business Winstone 2001 által kiadott értékeknek. Először kizártuk a hibás eredményeket, de valójában ötször kellett lefuttatni a tesztet a végső eredményig. Első futásnál kidobott a program és a negyedik futásnál kapott eredményeket jegyeztük fel. Minden teszt előtt a rendszer újra bootolt és lemeztöredezettség-mentesített. A négy eredmény 3%-knyit vagy kevesebbet tértek el egymástól.

Beszéljünk a pontokról, milyen számadatokat ad ki a Business Winstone 2001? Nagyon egyszerűen zajlik a teszt, adott egy idő, ami alatt teljesíteni kell a tesztet (adott egy "alap" gép tesztjének eredménye és ehhez viszonyítja a teljesítményt, ezután kiszámít egy értéket). Az így kapott értéket szorozza tízzel. Az érték azt mutatja, hogy hányszor gyorsabb az adott rendszer az "alaphoz" képest. Például, ha azt az értéket kapnánk, hogy 20 akkor ezt el kell osztani 10-zel, így 2-tőt kapunk. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy az adott gép 2-szer gyorsabb az "alap" gépnél.

Most már jobban ismerjük a Business Winstone 2001-et és tudjuk az értéket jelentését is. Nézzük meg, hogyan teljesített a Cyrix III Samuel2 maggal az Intel és az AMD processzoraival szemben.

Business alkalmazások alatti teljesítmény (Windows 2000)



A VIA PC felhasználókat céloz meg a Cyrix III-al, irodai munkára és Internet alkalmazásokhoz egyaránt használható. Nem kétséges, hogy a Business Winstone 2001 az irodai és az Internet alkalmazásokra fókuszál. Sajnos egy kicsit meglepődtünk és csalódtunk az új processzorban. A Samuel2 maggal ellátott Cyrix III CPU nagyon lassú a többi processzorhoz képest.

A 667MHz-es Samuel2 maggal ellátott Cyrix III még a 133 MHz-es busz ellenére sem méltó társa a Coppermine 128 maggal ellátott Celeron 566MHz-es processzornak. A Celeron a maga 66MHz-es buszával könnyedén felülmúlja a Samuel2 alapú Cyrix III-at, pontosan 20%-al gyorsabb.

A leglassabb Duron, a 600 MHz-es modell játszva túlszárnyalja az új Cyrix III-at. Régebben a Duron 600-at az egyik legjobb processzornak tartották a piacon, most képes 51%-al jobban teljesíteni, mint a Cyrix III Samuel2 maggal. Teljesítmény teszt Content Creation alkalmazások alatt

A másik tesztprogram, amit az utóbbi időkben használunk az a Content Creation Winstone 2001. A Business Winstone 2000-ről át kellett váltani a Business Winstone 2001-re, mert ez sokkal újabb alkalmazásokat tartalmaz. A Content Creation Winstone 2001 szintén a legújabb alkalmazásokat használja, és ezek teszik próbára a teszt alá vetett rendszert.

A Business Winstone 2001 nem használ nagyon megerőltető alkalmazásokat, de a Content Creation Winstone 2001 alkalmazásai jobban igénybe veszik a rendszert. A sok erőteljes program mellett nagyon kevés az Internetes alkalmazás.

A Content Creation Winstone 2001 az alábbi programokat tartalmazza: Adobe Photoshop 5.5, Adobe Premiere 5.1, Macromedia Director 8.0, Macromedia Dreamweaver 3.0, Netscape Navigator 4.73 és a Sonic Foundry Sound Forge 4.5. Ezek a programok alatt fut a komplex teszt. Az alkalmazások a rendszerek erejét teljes mértékben igénybe veszik. Ha más program a háttérbe fut a teszt közben, akkor még jobban lefoglalja gépünket. A régebbi verziójú alkalmazásokat kicserélték újakra, és a teszt ezek alatt mutatja ki a tényleges teljesítményt.

A Business Winstone 2001-hez hasonlóan a Content Creation Winstone 2001 is ugyanazon eredmény kijelzésen és pontozáson alapul. A tesztek között ugyanúgy újra bootolt a rendszerünk. Ismét az "alap" gép teljesítményéhez viszonyítja a teszt a vizsgált rendszert, és az eredményt szorozza 10-zel. Az "alap" gép jelen esetben egy Pentium 233MHz MMX 64MB RAM-mal, aminek tesztje Windows NT 4.0 alatt lett elvégezve. A végső eredmény azt mutatja meg, hogy a vizsgált rendszer hányszor gyorsabb, mint a vizsgált rendszer. És most nézzük meg hogyan teljesített az új Cyrix III processzor.

Content Creation alkalmazások alatti teljesítmény (Windows 2000)



Ismét csalódtunk a Samuel2 maggal ellátott Cyrix III teljesítményében. A processzor nem látszott alkalmasnak, hogy kezelje a Content Creation Winstone 2001 programjait. A Cyrix III teljesítménye Samuel2 maggal elmaradt a kisebb órajelű és buszú Celeron 566MHz-től, mégpedig 43%-al. A Duron 600, amelynek ráadásul órajel hátránya van, 82%-al teljesített jobban, mint a Cyrix III.



SYSMark 2000, az a teszt, amit mostanában nagyon sokszor használunk megmutatja, hogy a rendszerünk hogyan reagál a nagyon erős gépet igénylő programok alatt. Az alkalmazásokat függetlenül futtattuk egymástól. Ez esetben a Cyrix III nagyon felsült.

A Samuel2 alapú Cyrix III nem tudta teljesíteni a SYSMark 2000 alatti tesztet, mert a CPU nem csinálta meg a MetaCreations Bryce 4 tesztjét. A Bryce 4 egy képeket kreáló program, amely 3D-s tájképeket és képeket jelenít a weben és a filmekben. Sajnos a Cyrix III kiakadt, amikor a teszt megpróbálta futtatni ezt az alkalmazást. A Cyrix III-nál ugyanazt az alaplapot használtuk, mint a Celeron 566 MHz-nél. Játék alatti teljesítmény: Quake III Arena (Win98SE)



Mindenki számára világos, hogy a Cyrix III cache-je és az órajele kiváló teljesítményű, ezért nem értjük, hogy mi tudja visszatartani a 3D-s játékokban. A legvalószínűbb a hiba a lebegőpontos egységben lehet.
Nos, mint a Quake III Arena alatti teszt eredménye mutatja a Samuel2 alapú Cyrix III-nál az FPU-val lehet valami probléma. A Quake III Arena és sok más 3D-s játék és alkalmazás nagyon FPU intenzív.

Az új Cyrix III esetében a jelek nem biztatóak. Tudjuk, hogy a Quake III Arena a memória sávszélességre nagyon érzékeny, de a Cyrix III (133MHz) sávszélessége lényegesen nagyobb, mint a Celeroné (66MHz). Tehát biztos, hogy az új Cyrix III nem a sávszélesség miatt teljesített ilyen gyengén, sokkal inkább az FPU lehet a tettes.

A Cyrix III processzor 17%-al teljesített rosszabbul, mint az alacsonyabb órajelű Celeron 566MHz, és 67%-al lassabb volt, mint a szintén kisebb órajelű Duron 600MHz.



1024x768x32-biten a Cyrix III ismét lemaradt a többi CPU-tól. Az új Cyrix III 15%-al elmaradt a Celeron 566 MHz-től, és 49%-al volt lassabb, mint a Duron 600. A Cyrix III a 677MHz-hez képest nagyon rosszul teljesít.

Játék alatti teljesítmény: MDK2 (Win98SE)



A Quake III Arena alatt még nem vált világossá, hogy a Cyrix III nem játékokhoz való, de az MDK2 alatti teszt ezt erősítette meg. 640x480x32-biten a Cyrix 667MHz 29%-al lassabb volt, mint a Celeron 566MHz, és meglepő módon 75%-al lassabb, mint a Duron 600MHz.



Az 1024x768x32-biten az MDK2 alatti teszt eredménye változatlan maradt az előbbihez képest. A Duron 600-on kívül minden tesztelt CPU nagyon rosszul teljesített. Játék alatti teljesítmény: Unreal Tournament (Win98SE)



Az Unreal Tournament nagyon textúra intenzív játék. Sajnos a Cyrix III 133 MHz-es memória busszal nem hozta be hátrányát. A Celeron memória busza 66MHz a Cyrix III-é pedig 133MHz, még így sem tudta felülmúlni. Jelen esetben a különbség 16%.



Az eredmény hasonló 1024x768x32-biten is, itt a Celeron 17%-al teljesít jobban, mint a Cyrix III Samuel2 maggal.

Játék és professzionális OpenGL teljesítmény



Az Expendable-t a memória sávszélesség miatt használtuk. Ez a program nagyon memória sávszélesség függő, ezért használtuk a rendszerek tesztelésében. A Cyrix III extra memória sávszélességgel (133 MHz FSB) sem tudta lekörözni a hátrányban levő Celeron 566MHz-et. Azért olyan lassú a CPU, mert az FSB sebessége visszatartja a processzor teljesítményét.



Nem meglepetés tehát, hogy a Cyrix III teljesített a legrosszabbul a SPEC wievperf tesztjeiben. A Cyrix III-at OpenGL-es munkaállomásokba őrültség lenne használni. A Celeron 566MHz-et sokan kritizálták a SPEC wievperf alatti teljesítménye miatt, de a Celeron megint túlteljesítette az új Cyrix III-at. Az AutoCAD vagy a Pro/Engineer professzionális alkalmazások használata munkaállomásokba Cyrix III Samuel2 alapú processzorral valószínűleg nem lenne jó ötlet.

Teljesítmény vizsgálat - Linpack



Fent látható, hogy a Cyrix III teljesítménye valami elképesztő, nagyon rossz teljesítményt produkált. A processzor cache-je szemmel láthatóan nem teljesít jól.

Mint ahogy a Linpack mutatja, a cache memóriába elérése ugyanannyi időbe kerül, mint a rendszer memóriába. Ez azt jelenti, hogy a chipen lévő cache szinte semmit nem jelent teljesítmény szempontjából. Az összehasonlítás kedvéért nézzük meg a Duron processzor teljesítményét, ennek a cache-je meg van tervezve, és ki van fejlesztve ellentétben a Cyrix III-éval. Ezért a Duron utca hosszal veri a Cyrix III-at.

Összegzés

A Samuel2 alapú Cyirx III talán lesz annyira sikeres, mint a Cyrix vonal többi tagja. De az egyértelmű, hogy az asztali PC-kbe szánt Cyrix III bukásra van ítélve. Gyenge teljesítményének köszönhetően ez nem meglepetés és az ára is lehetne alacsonyabb a teljesítményhez képest. Azt hallottuk, hogy a Samuel2 maggal ellátott Cyrix III 20%-al olcsóbb lesz, mint az azonos teljesítményű Celeron processzor, de ez még nem biztos.

Ha a megállapítás igaz, akkor a 700MHz-es Cyrix III - a mai árakhoz viszonyítva - kb. 56 dollárba fog kerülni. Egy Celeron 566MHz csak 6 dollárral kerül többe, ami a tesztünkben jóval túlteljesítette a Cyrix III-at. Valójában kifizetődőbb Celeron rendszert vásárolni vagy kiépíteni, mert nem feltétlenül szükséges 133 MHz-es memória busz. Az AMD Duron 700MHz-es processzor szintén 56 dollárba kerül csakúgy, mint a Cyrix III, tehát ha ez lesz az ára akkor egyértelmű, hogy nem lesz kapós. A teszthez használt Duron 600MHz-es CPU 7 dollárral olcsóbb, mint a Cyrix III, és a Duron 600 szemmel láthatóan sokkal gyorsabb nála.

Vajon a piac melyik részén képes megmaradni a Cyrix III? Feltehetően ezek a processzorok kiesnek a PC piacból, de a hordozható számítógépek piacára még felkapaszkodhatnak. Itt a kis teljesítményű processzorok közt nagy sikert érhetnek el a Cyrix III CPU-k. Még nem tudni, hogy a Cyrix III hogyan teljesít, ha összehasonlítjuk más hordozható számítógépekbe szánt processzorokkal. Az biztos, hogy a VIA a PC piacra szeretné előállítani a processzorokat.

Elképzelhető, hogy az új Cyrix III Samuel2 maggal a többi Cyrix processzor sorsára jut. A VIA célja az, hogy az ő processzorai legalább 10%-ban birtokolják a piacot. Ehhez a megvalósításhoz a Cyrix nem elég és egy új terméket is ki kellene adniuk, amelynek jó teljesítménye és alacsony ára van. A 64KB-os L2 cache és a 0.15-mikronos eljárás nem elég megmenteni a Cyrix III-at, tehát ez a processzor hamarosan a Dodo sorsára jut, hacsak a VIA nem talál ki valamit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asysoft #33
    Nekem jelenleg egy szar pr233-as Cyrix-om van... A Win2K 7perc 40mp alatt állföl, hogy még használni is lehessen... Viszont onnantól 3db mp3-at játszhatok le (egyszerre, egyik se akad; live!-om van). Aki meg játszani akar, az vegyen AMD-t (hamarosan én is fogok).
    Amúgy ez is jelzi, hogy kell a 'valós teljesítmény': hiába 733MHz-as a Cyrix, ha egy 400-as cerka kenterbe veri (játék)...
  • Laalee #26
    jo forditsal reggeltöl estig kernelt.... jo szorakozas lehet...
    en inkabb veszk +5000 ert egy duront es meg hasznalni is tudom....
  • Laalee #25
    nem ott a divat hogy dell vagy compaq azok meg intelbuzik...
  • Csacsis #21
    Helló!
    Akkor fogok röhögni, ha a cyrix 1500 MHz-n gyorsabb lesz a p4-nél! :)
  • ixyon #20
    hi

    fogyadjunk, hopgy a nagy multinacionális cégaknél hódítani fog nyugaton.
    ott nem szabad figyelni, mit csinál az alkalmazott, játszik, vagy szövegszwerkeszt, vagy excelezik, de ezzel nem fog tudni játszani, szal marad a másik kettő:))))))))))))))))
  • Coine #10
    Egy ilyen gyenge procira 6 oldalt fecsérelni....
    Ezzel a Via csak veszteséget termel magának, de nem fogja abbahagyni ezt a marhaságot, mert be akarnak törni a proci piacra. 2 éve még abban reménykedtek, hogy ők lesznek a nevető harmadikak a proci piacon, hááát ez nem fog bejönni... :)
  • Andris #8
    Persze bőven elég egy Word vagy Excelhez csak ne win2k legyen az oprendszer :)
  • Dikkma #7
    Pedig annak idején pr volt 120 MHz Cyrix=150 MHz Pentium - legalábbis a Cyrix szerint.
    Mivel belemegy az Intel alaplapokba, az ember belevágja valami integrált videós IZÉ-be, és elmegy minden szépen, de azért annyira nem rosszul, mint JZO mondja, mert egy Office-hoz azért egy 300-as Celeron már több, mint elég, azt meg túlteljesíti ez a Sámuel gyerek.
    Nem a gamereknek van, és kész.
  • accord #6
    Egy valamit nem értem: a Cyrix eredetileg 286 ill. 386-os gépekbe gyártott kooprocikat. Akkor hogy lehet, hogy pont ezen a téren olyan gyengék a pociaik az 5x86-tól kezdve (az intel ill. az AMD-hez képest offcoz)
  • kowajano #5
    Ciryx minek erölködnek nemtudom