Berta Sándor

Szórakoztató az Intel vezetőjének az Apple elleni harc

A gyártó egyszerre tekint partnerként és vetélytársként a kaliforniai óriáscégre.

Pat Gelsinger, az Intel új vezérigazgatója a Yahoo Finance portálnak adott interjút, amelyben kitért cége és az Apple viszonyára. A két társaság ugyanis komoly konkurenciaharcot folytat egymással, miközben egymás partnerei is voltak s a jövőben is együtt dolgozhatnak.

A menedzser nemrég elismerte, hogy a jövőben az ARM által tervezett System-on-Chipeket akar készíteni, miután a vállalat átfogó kampányt indított a vetélytársai termékei ellen. Ez a bejelentés akkor érkezett, amikor ismertté vált, hogy az Intel üzemei más cégek számára is rendelkezésre fognak állni, ahelyett, hogy csak saját megrendelésre dolgoznának. Mindez azt jelenti, hogy az Intel a jövőben az Amazon, a Google, a Qualcomm és a többi konszern megrendeléseit is fogadni és teljesíteni akarja.

Gelsinger most közölte, hogy az Apple továbbra is az Intel ügyfele és remélte, hogy a gyártó a jövőben is nagy ügyfelük marad. Olyan technológiákat akarnak kifejleszteni, amelyeket egyik gyártópartnerük sem tud kínálni, miközben a saját gyártásuk erősítése csökkentheti az Apple függőségét a Taiwan Semiconductor Manufacturing (TSMC) chipgyártótól. A menedzser a napokban jelezte, hogy két új üzemet építenek Arizonában, mert bővíteni akarják a chipgyártási kapacitásukat. A távlati cél, hogy a kiépítsék az együttműködést az olyan piaci szereplőkkel, mint a GlobalFoundries, a Samsung, a Taiwan Semiconductor Manufacturing Company (TSMC) és a United Microelectronics Corporation (UMC).

Az Apple és az Intel közötti konkurenciaharcot egyébként a vezérigazgató szórakoztatónak nevezte. Az biztos, hogy az AMD, az Apple, az Intel és a Qualcomm közötti verseny erősödése mindenképpen jót tesz az innovációnak, s ebből a piac, az üzleti ügyfelek és a felhasználók egyaránt profitálhatnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #2
    Az intel technologiai elavultak es az elvault gyartokapacitasaik is nagyobbak mint a kereslet a termekeikre. Az egyik legnagyobb megrendelojuk, az Apple nem akar toluk semmit sem venni a jovoben. Plusz azt tervezik, hogy beallnak versenyezni a kinai/tajvani/koreai gyarakkal ARM-ot gyartani. Innen vicces lesz nyerni...
  • Tetsuo #1
    A szórakozás helyett a munkára is koncentrálhatna.