Gyurkity Péter

Alakul az Intel 12. generációja

Egyre több részlet szivárog ugyanis ki a chipekről és az azokhoz szánt alaplapokról.

Még február második felében számoltunk be arról, hogy nagy valószínűséggel az év végén jön majd az Intel soron következő generációja, legalábbis az asztali (és laptopokba szánt) processzorok szegmensében. Az Alder Lake kapcsán most újabb részletek bukkantak fel az interneten, ezekhez a chipsetről szóló információk csatlakoznak.

Egy külsős portál tette közzé a részletes írást, amely több, korábban kiszivárogtatott részletet megerősít, ezekhez pedig további információmorzsákat csap hozzá. Ebből megtudjuk, hogy a cég első hibrid megoldásai (amelyek a Core-családon belül a 12. generációt képviselik) valóban a 10 nm-es Enhanced SuperFin gyártástechnológiával készülnek, ezek pedig legfeljebb 8 Golden Cove és szintén maximum 8 Gracemont processzormagot tartalmaznak majd. Az egyszálas teljesítmény terén nagyjából 20 százalékos növekedést ígérnek, bár az még nem teljesen világos, hogy mely sorozat tagjaihoz képest érhetünk majd el ekkora előrelépést, ennél azonban talán fontosabb az Xe LP integrált grafikus vezérlő, valamint a GNA (Gaussian and Neural Accelerator) 3.0 jelenléte, amelyekhez a PCIe 5.0, a DDR5, a WiFi 6E, illetve a Thunderbolt 4 támogatása csatlakozik.

Az új chipek friss foglalatban helyezkednek majd el, az LGA1700 esetében leginkább a lábak számának 41,7 százalékos megugrása, valamint az emiatt szükséges magasabb kialakítás érdemel említést. A 600-as sorozatba tartozó alaplapoknál emellett a hűtési megoldást is lecserélik, erre már jó ideje nem volt példa, a dual-channel memória kapcsán pedig a DDR5-4800 és a DDR4-3200 támogatását, ezek megfelelő kezelését emelik ki, bár előbbi csak a prémium besorolású Z690 típuson lesz elérhető – a laptopos példányoknál az LPDDR4 és az LPDDR5 támogatása lesz majd biztosított. Az Alder Lake a jelek szerint összesen 16 PCIe 5.0 és 4 PCIe 4.0 sávot kínál nekünk, a DMI esetében pedig marad a korábban bevezetett 8 sáv, bár a kapcsolat a friss Gen4-adatráta támogatásával javulna. A fent említett funkciók mellett az USB 3.2 2x2-portok, valamint az Intel Optane Memory H20 jelenléte érdemel még említést.

Ahogy arról korábban is írtunk, a megjelenés az év végén esedékes, erre tehát még bő fél évük maradt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nlght #10
    Butthurt intel rajongó tetszik lenni?
    Nem hiszem hogy más elvenné az AMD gyártósor kapacitását. Tudniillik a TSMC második legnagyobb partnere az AMD, és amúgy is az autóipari vezetőségekkel szemben az AMD nem értetlen hülyegyerek, ha IT-ról van szó.
  • factorian #9
    Azért azt ugye tudjuk hogy a nm nem az egyetlen mérőszáma a gyártástechnológiának. :) Ez ennél bonyolultabb mint hogy 10nm vs 7nm.
  • UUUU #8
    Mar amit az AMD mar lefoglalt ? Azt ketlem, hogy mas fogja.
  • wraithLord #7
    Nem vagyok biztos benne, mert nem tudom, éppen hol tartanak a gyártástechnológiával, csak feltételeztem, hogy azért állnak át 10 nm-re, mert már tudják gyártani. Mivel többek között ezért voltak/vannak lemaradva is az AMD-től.
    De ha nem így van, akkor fasza... :D
  • pakeszke #6
    most irtak hogy az Apple uj mekje is kesni fog
  • Vanek úr #5
    Biztos vagy benne? Mert egyes i3-ak termelését már a TSMC intézi 1x nm-en. :)
  • wraithLord #4
    De legalább azt ők gyártják, és nem kiszervezik az amúgy is szétterhelt TSMC-nek meg Samsungnak.
  • pakeszke #3
    elinditja a gyartast igen, amit esetleg mas lefoglal... az intel meg szepen gyartja a CPUit
  • UUUU #2
    Uj generacio ami elvegetal majd par evig 10nm-en, mikozben a konkurens mar 1.5 ev ota 7nm-en gyart es jovore inditja a TSMC az 5nm-es gyartast.
    Ez igen.
  • zola2000 #1
    10nm :)