Berta Sándor

A felhasználók egy része megosztja a deepfake-anyagokat

A tengerentúlon tízből négyen élnek a lehetőséggel.

A Nanyangi Műszaki Egyetem kutatói által készített tanulmány szerint az amerikai közösségi platformokon jelen lévő felhasználók kétötöde, átlagosan tízből négy személy továbbítja másoknak a birtokába került deepfake-felvételeket. Ezek a tartalmak számítógéppel generált álló- és mozgóképek, amelyeket meglévő fotókból és videókból készítenek, azaz általában közismert személyekről készült valósághű tartalmak. A tapasztalatok alapján szinte bárki átverhető ilyen anyagokkal, annak ellenére, hogy azok jelenleg még könnyen felismerhetők, mert a jelentős részük közel sem nevezhető professzionális videónak.


Donald Trump lemondása nyilvánvalóan hamis

Saifuddin Ahmed, a tanulmány készítője elmondta, hogy néhány országban már most is látható, hogy a deepfake-tartalmak miként vezetnek az illegális pornográfia, az erőszak és a bizalmatlanság felerősödéséhez. A technológia folyamatosan fejlődik, s egyre nehezebben különböztethetők meg egymástól a tények és a kitalációk. Ugyan az olyan technológiai cégek, mint a Facebook, a Google és a Twitter igyekeznek azonosítani és kiszűrni a deepfake-anyagokat, de még több erőfeszítésre van szükség az állampolgárok felvilágosításához.

A kutató és kollégái körülbelül 1200 közösségi média-használót kérdeztek meg Szingapúrban és az Amerikai Egyesült Államokban. Az USA-ban a válaszolók 61 százaléka, míg Szingapúrban 54 százaléka ismerte a hamisított felvételeket. Az amerikai internetezők 39 százaléka, míg a szingapúriak egyharmada osztott már meg legalább egy alkalommal ilyen videókat.

A szakemberek kimutatták azt is, hogy az elmúlt hónapokban rendkívül megnőtt a világhálón fellelhető deepfake-tartalmak száma, annak ellenére, hogy mind az Amerikai Egyesült Államokban hálózati irányelvek és törvények vannak hatályban az ilyen anyagok terjesztése ellen. Sokan azonban öntudatlanul osztják meg ezeket a felvételeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!