MTI

Sikeresek a Tencent videójátékai és reklámjai

Jelentős növekedést ért el a Tencent kínai internetes óriásvállalat a harmadik negyedévben videojátékai és reklámjai sikerességének köszönhetően.

A Tencent, amely piaci tőkeértéke alapján a világ egyik legnagyobb technológiai vállalata, csütörtökön azt közölte, hogy a szeptember végével zárult három hónapban adózott eredménye 38,5 milliárd jüan (5,8 milliárd dollár) lett. Ez 89 százalékos emelkedés a tavalyi év azonos időszakához képest. A cég negyedéves bevétele 29 százalékkal 125,4 milliárd jüanra (19 milliárd dollár) emelkedett.

A legnagyobb bevételt termelő szegmens, az internetes videojátékok üzletágának a bevétele 45 százalékkal 41,422 millió jüanra duzzadt. A szembetűnő emelkedést elsősorban az okostelefonos játékokból származó bevétel hajtotta, amely 39,173 millió jüant hozott a cégnek a harmadik negyedévben. A Tencent legnépszerűbb okostelefonos játéka, az Honour of Kings az év első tíz hónapjában átlagosan 100 millió aktív felhasználót vonzott naponta.

A Tencent reklámbevétele 16 százalékkal 21,351 millió jüanra nőtt éves bázison, ezen belül a legnagyobb mértékű növekedést a közösségi hálózatokon közzétett reklámok esetében regisztrálták, az ezekből származó bevétel 21 százalékkal 17,752 millió jüanra bővült. További, lendületes növekedésről számoltak be az oktatás, az internetes szolgáltatások és az e-kereskedelem területein is. A hagyományos médiareklámokból származó bevétel ezzel szemben 1 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest, 3,599 millió jüanra zsugorodva.

A 22 éves múltra visszatekintő óriásvállalat fintech (pénzügyi technológia) és üzleti szolgáltatások szegmensének bevétele éves összehasonlításban 24 százalékkal 33,2 milliárd jüanra bővült a júl

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!