Berta Sándor

Izraeli startupot vett a Snap

A megvásárolt vállalkozás beszédasszisztenst fejleszt.

A CalcalisTech és a TechCrunch arról számolt be, hogy az amerikai Snap Inc. megvette a Voca.ai nevű izraeli startupot, amely a mesterséges intelligencián alapuló beszédasszisztenseket készít különböző ügyfélszolgálatok számára. A kiszivárgott információk alapján az izraeli cég vételára 70 és 120 millió dollár között lehetett.

A Voca.ai a honlapján azt írja, hogy természetes, emberszerű beszélgetési megoldásokat kínál, amelyek használata után a felhasználó azt kérdezi magától, hogy vajon egy virtuális személlyel vagy egy másik emberrel kommunikált-e. A megalkotott platform úgynevezett Triage rendszerként működik, amely képes az egyszerű kérdéseket megválaszolni, míg az összetettebb problémákat egy illetékes szakembernek továbbítani.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a Snap miként fogja összevonni a meglévő rendszereit és a Voca.ai fejlesztéseit. Többek között felmerülhet, hogy a beszédasszisztenst integrálják a Snapchat nevű alkalmazásba és az ezáltal akár a vállalatok számára is vonzó lehet majd. A Snapchatet egyébként az aktuális üzleti esztendő harmadik negyedévének adatai szerint naponta több mint 249 millió internetező használja aktívan, így valóban vonzó lehet a társaságok szempontjából is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!