Először teszteltek drónrajt az orosz fegyveres erők

A próbára egy hadgyakorlaton került sor.

A TASZSZ hírügynökség arról számolt be, hogy az orosz fegyveres erők a Kavkaz-2020 nevű hadgyakorlat keretében először teszteltek éles körülmények között egy robotrepülőgép-rajt. Az érintett pilóta nélküli légi járműmodellek a Forpost, az Orlan-10 és az Eleron-3 voltak, amelyek azt a feladatot kapták, hogy derítsék fel az ellenséges erőket és ezáltal tegyék lehetővé azok ellen a célzott csapások végrehajtását.

Az orosz védelmi minisztérium tájékoztatása alapján a drónokkal felszerelt egységeket a Volgográdtól 100 kilométerre keletre található Kapusztyin Jar rakéta-kísérleti lőtéren vetették be és 100-tól 5000 méteres magasságig kellett repülniük. A fő feladatuk a felderítés és a kijelölt felszíni célpontok támadása volt.

A Forpost, az Orlan-10 és az Eleron-3 alkalmasak a mozgó ellenséges katonai egységek, a parancsnoki központok, a fegyverek és a katonai felszerelések felismerésére és azok ellen indított támadások megfelelő összehangolására. Az ugyanakkor a tudósításból nem derült ki egyértelműen, hogy a robotrepülőgépeket külön rajként vagy vegyes csoportban tevékenykedve vetették be.

A szeptember 21. óta zajló Kavkaz-2020 az idei legnagyobb orosz hadgyakorlat, amelyen 80 000 katona, 250 harckocsi, 450 páncélozott harcjármű és 200 különböző tüzérségi eszköz vesz részt. Az orosz csapatok mellett az eseményen megjelent összesen 1000 fehérorosz, kínai, mianmari, örmény és pakisztáni katona is, továbbá megfigyelők Azerbajdzsánból, Indonéziából, Iránból, Kazahsztánból, Sri Lankából és Tádzsikisztánból.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Trevor11 #3
  • Tetsuo #2

    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2020.09.27. 23:26:00
  • TokraFan #1
    Látom nem bír magával őfaszkalapsága.