Felszolgáló­robot állt munkába Dél-Koreában

A gépet a legnagyobb helyi távközlési konszern fejlesztette ki.

A KT által megalkotott AI Serving Robotot Szöul Gangnam-gu nevű városrészében, a Bongeunsa Hyundai I-Park torony Mad for Garlic (MfG) éttermében állították munkába. A tervek alapján a következő hónapokban további gépeket fognak alkalmazni az MfG más éttermeiben is.

Ugyan az AI Serving Robot úgy néz ki, mint egy korszerű tálalókocsi, de annál sokkal több, ugyanis a legkorszerűbb 3D-térképszoftverrel és önálló közlekedési technológiával szerelték fel. Az utóbbiakat a KT Konvergencia-technológiai Intézetében fejlesztették ki és biztosítják, hogy a jármű az asztalok közötti szűk helyeken, valamint a különböző akadályok között is megbízhatóan és dinamikusan haladjon át.


A távközlési társaság szerint a robot képes arra, hogy egyetlen út során négy tálcát vigyen ki különböző asztalokhoz és úgy alakították ki, hogy mind a közlekedés, mind a fékezés során minél stabilabb legyen. Ezáltal megakadályozható, hogy az italok és az ételek kizötykölődjenek a poharakból, illetve a tányérokból.

Mivel az étterem személyzetének nem kell foglalkoznia a tálcák kivitelével, így más feladatokra, például a vendégek fogadására tud összpontosítani. Emiatt a KT és az MfG Korea arra számít, hogy az ügyfelek elégedettsége nőni fog.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #5
    "Vagy a mesékben mint pl a jackson családban vagy pl microbi. Nem értem én ha fejben megvan az elképzelés akkor miért nem építik meg?"

    https://www.youtube.com/watch?v=VTlV0Y5yAww

    A Jetson csaladbol egyelore a robotporszivo elerheto (ami mindig a macskara vadaszott). A mechanikai megoldasok ma mar nem jelentenek igazan kihivast, de megfelelo intelligenciat tenni a robotokba egyelore nem megy. A tereptargyaknak es a kulonfele mozgo dolgoknak neki nem menes mar tobbnyire megy, de ennel jelentosen bonyolultabb tudashoz egyelore az otlet sincs. Mar az is tudomanyos szenzacio, ha egy robot (nagyon lassan) le tudja szedni a szemetet egy asztalrol. (par eve konkretan ez volt a versenyfeladat az egyetemi csapatoknak es az nyert akinek egyaltalan sikerult) Szoval egyszeruen meg nincs megfelelo intelligencia a robotokhoz, ugy meg folosleges megepiteniu oket, hogy a masik szobaban ul egy ember es taviranyitja a robotot.

    Egyebkent ettermi robotnak a kaja kivitel, takaritas, asztal leszedes boven eleg tudas. Ezzel es az uj erintokepernyos rendelesi rendszerukkel a mekis dolgozok 90%-at ki lehetne valtani. A maradekot pedig suto/fozo robotokkal, amire egesz jo megoldasok vannak. (legalabbis ha meki szintu feladatrol van csak szo) Egyelore azert nem eri meg ilyen gepeket hasznalni, mert olcsobb az ember. A bonyolultabb feladatokra (rendelesfelvetel, fizetes) amire az atlag friss bolcsesz kevesbe kepes mar van automatizalt megoldas.

    ps: Pesten es Tokioban is csak a szorakoztatas miatt (novelty factor) vannak a robotok, az emberi munkaero meg mindig olcsobb. (ez utobbi fo oka, hogy az ember tanulatlan munkaerovel is szinte korlatlan szamban eloallithato es tobbnyire nem a felhasznalo ceg fizeti az eloallitas koltsegeit)
  • dyra #4
    Öcsém minek menjek étterembe ha már a kaját se teszik az asztalomra? Ezt az érzést a menzán is megkapom.
  • csigafi #3
    Hát ezt sem luxus éttermekbe találták ki ahol a vendégek hozzá vannak szokva kiszolgáláshoz. Vajon mikor lesznek olyan robotok mint amik a filmekben vannak? Vagy a mesékben mint pl a jackson családban vagy pl microbi. Nem értem én ha fejben megvan az elképzelés akkor miért nem építik meg? Vagy miért nem azok kapják a támogatást akik képesek lenének megépíteni. Manapság már a mehanikára is sok megoldás létezik.
  • kvp #2
    Ilyen nallunk is van egy kavezoban a corvin kozeleben. Gyakorlatilag semmire sem jo, a talca kivitelen kivul, mivel a rendelest tovabbra is az emberi szemelyzet veszi fel es az asztalt is az emberek takaritjak le. Ertelmesebb lenne ha tablet-en vagy hangvezerlessel lehetne asztalt kerni, az asztalnal rendelni es tavozaskor kartyaval lehetne fizetni. Csak a konyhara kellene szemelyzet es a vendegek egyaltalan nem latnanak emberi szemelyzetet. Ha jol emlekszem jopar eve mar volt legalabb egy ilyen etterem Tokyoban. Ehhez a talcas roboton kivul egy asztal takarito robot kellene meg es par tablet, meg egy ertelmes ettermi rendelesfelvevo szoftver (utobbi mar a mekikben is jopar helyen akad itthon is).
  • Gabbbbbbbbbbbb #1
    "Mivel az étterem személyzetének nem kell foglalkoznia a tálcák kivitelével, így más feladatokra, például a vendégek fogadására tud összpontosítani."

    Megmosolyogtató!