Gyurkity Péter

Felbukkant az AMD Ryzen 5000

Néhány részlet kiderült az új architektúra tagjairól, marad a megszokott grafikus vezérlő.

Az AMD meglehetősen erősen kezdte az idei évet, hiszen bemutatták a Ryzen 4000-sorozat laptopokba szánt példányait, amelyet nemrég követtek az asztali változatok. A főszerepben még mindig a jelenleg használt Zen 2 architektúra van, azonban rövid időn belül befut majd a harmadik generáció, amire egy most kiszivárgott lista, illetve annak részletei is utalnak.

A külsős forrás által közzétett listában már a Ryzen 5000 sorozatszámmal ellátott APU-k bukkannak fel, azonban egyelőre csak az integrált grafikus vezérlők részleteit ismerhetjük meg, hiszen a CPU oldalán nem látunk hasonló információkat. Mindenképpen fontos kitétel, hogy az új chipek továbbra is a Radeon Vega grafikus vezérlőkkel egészülnek ki, vagyis az új Navi még itt sem jelenik meg, viszont megtudjuk, hogy a GPU összesen 8 feldolgozóegységre épül, az órajel pedig 1,85 GHz lesz, ami kisebb, kereken 100 MHz-es ugrást jelent a Ryzen 4000-hez képest. Ez utóbbi igencsak jól állja a sarat az Intel 10. generációs fejlesztéseivel szemben, nagy kérdés azonban, hogy a 11. sorozat szeptember eleji bemutatkozását követően mennyiben alakul át a helyzet, nem beszélve a 12. generáció tagjairól, amelyek már a nagyon erős Intel Xe grafikus vezérlőt is magukba foglalnák.

Bár a hivatalos nevet illetően még lehetnek kétségeink, a SiSoftware-adatbázisban felbukkant bejegyzés már utal a Celadon CZN Renoir elnevezésre, ami egyértelműen a Ryzen 5000 'Cezanne' Mobility APU-sorozatot jelenti, ezzel kapcsolatban tehát viszonylag egyértelmű kép tárul elénk. A gyártástechnológia várhatóan 7, illetve 5 nanométeres lesz, a piaci megjelenésre viszont minden bizonnyal a jövő évig kell várnunk, ezt pedig 2022 során követheti majd a Zen 4, amely további előrelépéseket hozna magával. A harmadik generáció mindenesetre a Zen 2-höz képest jobb számítási teljesítményt nyújt majd, a konkrét eredményeket azonban csak az első tesztek után látjuk majd, amire nyilván várnunk kell még.

A grafikus vezérlők esetében a Navi hozna komoly ugrást, ez viszont a fentiek alapján a Ryzen 6000 részeként bukkanhat csak fel, ez tehát a Zen 4 része, annak kiegészítése lenne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mumoka 2012 #2
    lassan az AMD is ott tart hogy csak papíron lesz proci mint az Intelnél.
  • grebber #1
    Ja kb annyi értelme lesz a igps- prociknak mint most a 4700G-nek pl hogy földi halandó venni se tud mivel csak oem-eknek van...
    Ez a nesze semmi fogd meg jól amd edition..